13 °C Budapest
Tokió, 2021. július 20.A 2020-as tokiói nyári olimpia ezüst-, arany-, és bronzérmei (b-j) Tokióban 2019. július 24-én, az érmek bemutatásának napján. A koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re halasztott ötkarikás játékokat július 23. és augusztus 8. között rendezik hazai és külföldi nézõk nélkül, zárt kapuk mögött.MTI/AP/Szaszahara Kodzsi

Ezért értek ennyit a magyar olimpiai érmek: brutális summa, de ennek megvan az oka

2021. augusztus 14. 10:59

A napokban zárult tokiói olimpián egy magyar aranyéremért 50, a második helyért 35,7, a bronzért 28,5 millió forintos állami pénzjutalom jár, és a 8. helyezettek is 2,8 millió forinttal gazdagodnak. Összességében nagyjából 2,4 milliárd forintot kapnak az érmes és helyezett sportolók. Magyarországon a sportszponzorációs szerződések elsősorban nem üzleti, hanem kapcsolati alapon köttetnek – nyilatkozta az InfoRádiónak a sportközgazdász. 

Szabados Gábor sportközgazdász egyetértett, hogy az átlagember számára nyilván nagyon nagy összegeknek tűnnek azok a pénzbeni jutalmak, amiket a jól szereplő magyar sportolók kapnak, és természetesen azok is. Ugyanakkor nem elfelejtendő, hogy mindebben nemcsak az a 2,5 hétnyi – akár még kevesebbnyi – munkája van benne az olimpikonoknak, amit Tokióban töltöttek, hanem gyakorlatilag az egész életüknek, a pályafutásuknak a munkája.

Hogy mindez sok-e vagy kevés, Szabados Gábor szerint nagyon relatív, amit vélhetően mindenki másképp ítél meg. Nemzetközi összehasonlításban mindazonáltal két fő trend látható:

  • Az egyik, hogy minél kevesebb éremesélye van egy országnak, annál többet fizet egy jó helyezésér, ami tulajdonképpen logikus. Ebben az összehasonlításban azonban Magyarország kifejezetten kiemelkedő, tehát a hozzánk hasonló összegeket fizető országok lényegesen kevesebb érmet szereznek.
  • A másik szerint azokban az országokban, ahol nem olyan fejlett a sportpiac, hogy egy olimpiai érmes – szponzorációkból, egyéb honoráriumokból – saját maga is bevételre tudja váltani a sikereit, ott az állami jutalmazás általában magasabb, ami Magyarországra is abszolúte igaz.

– magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy utóbbi trend Magyarországra abszolút igaz, hiszen náluk az olimpiai érmesek nem tudnak olyan szponzori szerződéseket kötni, hogy az komoly bevételt jelentsen.
Különösen azért, mert azok a sportágak, amelyekben a magyar sportolók érmeket szoktak szerezni az olimpián, jellemzően nem a legpiacképesebbek. Míg mondjuk az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában, illetve más nyugat-európai országokban sokkal több piaci lehetősége van a sportolóknak arra, hogy egy–egy siker után pénzre tudják váltani az eredményeiket.

A sportközgazdász azzal is egyetértett, hogy a rendszerváltozás óta volt némi fejlődés a hazai sportszponzoráció terén, és biztosan mindenki láthatott sikeres magyar olimpiai bajnokokat, érmeseket reklámokban, azonban ezek előfordulása mégsem túl gyakori. Tehát az a fajta sportszponzoráció, ami Nyugat-Európában működik, Magyarországon azért nagyon ritka – ismételte meg a szakember –, ráadásul idehaza számos esetben olyan cégek reklámjaiban jelennek meg sportolók, gondolva itt elsősorban az olimpián szereplő sikeres sportolókra, akiknek egyfajta küldetésük is a sport támogatása,

vagyis nem feltétlen az adott szereplő reklámértékét, ismertségét akarják üzleti szempontból kihasználni, ami a lényege lenne a szponzorációnak, hanem egyfajta támogatásként fogják föl a lehetőséget.
Mindez azonban nem kizárólag a sportolókra, hanem a sportegyesületekre, a csapatsportágak szövetségeire is érvényes – tette hozzá a szakember.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mai napig nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar sportszponzorációs piacot az jellemzi, hogy a szerződések nem üzleti alapon köttetnek, hanem kapcsolati alapon.

Tehát általában a szponzorált és szponzor között valamilyen személyes viszony, személyes kapcsolat van, és ez az alapja a szerződésnek. A komoly állami támogatásokkal működő sportfinanszírozásokban pedig a politikai és gazdasági kapcsolatok lehetnek a mérvadóak, hogy végül melyik egyesület milyen szponzori szerződéseket tud kötni – jegyezte meg Szabados Gábor.

 
MTI/AP/Szaszahara Kodzsi

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten

Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm