A gonorrhea és a szifilisz terjedése évtizedes rekordot döntött Európában. Aggasztóan nő az anyáról gyermekre átterjedő szifiliszes esetek száma is.
Óriási az érdeklődés az ilyen kis fesztiválok iránt: ezekre védettségi igazolvány sem kell
A Sziget, a Volt, a Sound vagy a Miskolci Operafesztivál idén elmarad, a Magyar Fesztiválszövetség szerint azonban az ifjúsági, rockzenei vagy gasztronómiai fesztiválok zömét sikerül megtartani.
Beindult a fesztiválélet, ami óriási pozitívum, sajnos azonban sok az áldozat – fogalmazott az InfoRádiónak Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke. A szakember szerint jellemzően azok a fesztiválok maradnak el, amelyek esetében nem elégséges egy-két hónap a marketingkommunikációra vagy a megszervezésre, azzal együtt, hogy többen kivártak, felkészülve több variációra.
Márta István szerint a bizonytalansági faktort a közönség jelenti, hogy mennyire szokott el a fesztiváloktól, mennyire van pénze jegyet vásárolni, hogy inkább a kényelmes tévézést, internetezést választja-e, vagy inkább közösségi találkozóra vágyik. Az elővételek mindenesetre gyöngébbek, mint az előző években voltak, de ez várható volt. A szövetség elnöke érdekességként jegyezte meg, hogy két nagyobb szabadtéri rendezvény igazgatója is arról számolt be, hogy a meghirdetett előadások előtt két-három nappal lendül föl rettentően a jegyvételi kedv.
A megrendezett események zömét az úgynevezett ifjúsági vagy rockfesztiválok adják, mint például a két Fishing on Orfű – a MiniFishingre már június közepén sor került – vagy a Bánki-tó Fesztivál, de gasztrokulturális fesztiválból sem lesz hiány. A járványügyi lazítások után nagyon hamar magára talált a fesztiválélet, lehet hogy még 90-80 százalékos sem lesz a közönségarány, de mindenféleképpen elkezdődött egy nagyon pozitív folyamat – ismételte meg Márta István. Ami a szabályokat illeti, a fesztiválszövetség elnöke kiemelte:
egyedül a zenzés-táncos rendezvényekre kell oltási igazolvány, tehát például a színházi fesztiválokon, ahol helyre szóló jegyek vannak, illetve egyéb kulturális rendezvények esetében már nem előírás,
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
amit nagyon nagy segítségnek tart. Márta István szerint elképzelhető, a szerényebb előfoglaláshoz az is hozzájárulhatott, hogy a nézőközönség jelentős része nem rendelkezett védettségi igazolással.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








