Kapitány István a valaha volt legmagasabbra jutott magyar vezető. A Shell kereskedelemért felelős globális alelnöke volt. 37 év után hagyta ott a világcéget.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Asztro Show című jósműsor tisztességtelenül, valótlan állításokkal sürgette betelefonálásra a nézőket. A műsor gyártója elismerte a jogsértést.
A nemzeti versenyhatóság vizsgálata megállapította, hogy az Asztro Show című, országos kereskedelmi csatornán futó jósműsor a fogyasztókat megtévesztve sürgette telefonálásra a tévénézőket. Az adások során a műsorvezető üzenetei, illetve a képi elemek – mint például egy visszaszámláló óra – ugyanis azt sugallták, hogy a jósok szolgáltatásai csak azonnali telefonálással, korlátozottan érhetőek el. A vizsgálat alapján azonban a szolgáltatás hozzáférhetősége valójában nem volt korlátozott, sőt a jósok a műsoron kívül is elérhetőek voltak. A valótlan állításokon alapuló sürgetés így megfosztotta a nézőket a megfontolt, tájékozott döntéshez szükséges időtől és alkalomtól.
A műsort gyártó svájci NTH AG az eljárás során elismerte a törvénysértést, megfelelési programot vezetett be a jövőbeli hasonló jogsértések elkerülésére, és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről.
A GVH minderre tekintettel – figyelembe véve, hogy a cég kis- és középvállalkozásnak minősül, első alkalommal követett el versenyjogi jogsértést, és tisztességtelen gyakorlata nem generált jelentős bevételt – 650 ezer forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A Gazdasági Versenyhivatalnak a jósműsorokkal kapcsolatban a kereskedelmi gyakorlat – ebben az esetben például az eladásösztönzés – vizsgálatára van jogi lehetősége, míg a szolgáltatás tartalmának, azaz magának a jóslás tevékenységének, a jóslatok alapjának vagy tartalmának megítélése nem tartozik a versenyhatóság hatáskörébe. A GVH korábban tájékoztatót tett közzé a fogyasztók számára arról, mit érdemes alaposan végiggondolni, mielőtt valaki betelefonál egy jósműsorba.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


