Nem hozta meg a várt áttörést a BioNTech kísérleti, mRNS-alapú immunterápiája a fej-nyaki daganatos betegek körében végzett klinikai vizsgálatok során.
Az alkohol szerepe egyre kevésbé fontos, a férfiak számára egy buliban például fontosabb, hogy felkeltik-e a hölgyek érdeklődését. Ilyen és ehhez hasonló érdekességek derültek ki a Heineken 0.0 megbízásából készített kutatásból.
A sör szeretete megosztja a magyarokat. Éppen annyian vannak, akik szeretik, mint akik különböző mértékben, de távolságot tartanak a folyékony kenyértől. A sörbarátok között talán nem teljesen meglepő módon közel kétharmados többségben vannak a férfiak a nőkkel szemben (65-35%). Ha életkor alapján vizsgáljuk a sörivókat, azt láthatjuk, hogy a 18-29 évesek körében a legmagasabb az affinitás.
De mekkora szerepet játszik az alkohol a szórakozásban, mennyire fontos kelléke egy bulinak? Erre a kérdésre is választ kaphatunk a kutatásából, amely a jó buli hozzávalóiról is faggatta a résztvevőket.
- A jó bulihoz a férfiak 66, a nők 69 százaléka szerint elsősorban jó társaság kell,
- a férfiak 49, a nők 47 százaléka pedig a megfelelő helyszínre esküszik.
- Akkor jó a buli, ha jó a zene - ezt vallja 100 férfiból 46 és 100 nő közül 47 is.
- Az önfeledt szórakozáshoz finom falatok is kellenek. Legalábbis így gondolja a válaszadó férfiak 30 és a nők 25 százaléka.
Az ismerkedés is feltűnt a válaszok között: a férfiak 17 százaléka hölgyekkel építene kapcsolatot, amikor szórakozni megy, ám ez nem sikerülhet mindenkinek, ugyanis a hölgyek ismerkedési kedve ennél alacsonyabb: 7 százalék. Érdekes, hogy az alkohol csak mindezek után következik a sorban, a megkérdezett férfiaknak mindössze 15, a nőknek pedig csak 6 százaléka nevezte meg az alkoholos italokat a szórakozáskor fontos tényezőnek.
Meglepő, de arra a kérdésre, hogy mit kedvelnek a sörivók a sörben, csak a férfiak 12 és a nők 9 százaléka választotta annak alkoholtartalmát. Ezt megelőzi a sör hűsítő, szomjoltó hatása (71, illetve 75%), íze (66, illetve 57%), a sörözés hangulata (56 és 46%). A nők pedig még a sör habját (17%) is jobban szeretik, mint annak alkoholtartalmát (9%).
Ugyanakkor, amikor arról kérdezték a kutatásban résztvevőket, hogy milyen okból kell gyakran lemondaniuk a sörfogyasztásról, a válaszok között kiemelkedtek azok, amelyek összefüggenek a sör alkoholtartalmával. A sörivók 56 százaléka a munkája, míg 53 százaléka amiatt szokott lemondani a sörfogyasztásról, hogy vezetnie kell.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sör pótlására ezért nem alkoholos italok közül választanak a megkérdezettek. A legtöbben (49%) leginkább vízzel, ásványvízzel oltják szomjukat, de a válaszadók 25 százaléka említette az alkoholmentes söröket, míg 28 százalék a gyümölcsízesítésű alkoholmentes változatokat, összességében éppen annyian, mint akik a szénsavas üdítők közül választanának.
Alkoholmentes sört fogyaszt kisebb-nagyobb gyakorisággal a megkérdezettek több, mint fele (53%), a maradék 47 százalékuk elutasítja azt. Az elutasítás legfőbb okai az íz állítólagos különbsége, illetve a söriváshoz tartozó mámoros hatás hiánya.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







