Október 18-án az őszi futballszezon egyik legizgalmasabb vasárnapja vár a szurkolókra
A világbajnoki pontversenyt vezető Kimi Antonelli nyerte a Forma–1-es Brit Nagydíj szombati sprintfutamát. A Mercedes 19 éves olasz pilótája mögött a pole-pozícióból induló Lewis Hamilton ért célba másodikként, míg a harmadik helyet a címvédő Lando Norris szerezte meg Silverstone-ban.
A rajtnál a második helyről induló Antonelli azonnal megpróbálta megelőzni a Ferrarival versenyző Hamiltont, ám a kísérlet ekkor még nem járt sikerrel. Eközben a McLaren két pilótája, Norris és Oscar Piastri is több pozíciót javított. Néhány kör elteltével az élen álló kettős jelentősen elhúzott a mezőnytől, mögöttük viszont hatalmas küzdelem alakult ki a harmadik helyért a mclarenes versenyzők, valamint George Russell, Max Verstappen és Charles Leclerc között.
A hetedik körre Antonelli teljesen felzárkózott Hamiltonra, miközben a harmadik helyen haladó Norris lemaradása már hat másodperc fölé nőtt. Egy körrel később a Mercedes ifjú versenyzője a kiváló energiagazdálkodásának köszönhetően jelentős sebességkülönbséggel, könnyedén ment el a hétszeres világbajnok brit mellett a pálya hátsó egyenesében. A futam hajrájában az olasz pilóta magabiztosan autózott az élen, és végül közel három másodperces előnnyel aratott győzelmet a második hellyel beérni kényszerülő Hamilton előtt.
A Hamiltonhoz és Russellhez hasonlóan hazai közönség előtt versenyző Lando Norris senkitől sem zavartatva, magabiztosan hozta be a harmadik helyre a McLarent. A további pontszerző helyeken a leintés pillanatában Russell, Leclerc, Verstappen, Piastri, valamint a Racing Bulls színeiben versenyző Liam Lawson osztozott.
A silverstone-i hétvége programja 17 órakor az időmérő edzéssel folytatódik. A teljes hétvégi menetrendet korábban összegyűjtöttük a Pénzcentrumon, ide kattintva nézhezed meg újra:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







