Az angol válogatott már a megérkezése előtt óvintézkedéseket tett annak érdekében, hogy a helyi szurkolók ne zavarhassák meg a játékosok nyugalmát és felkészülését.
A 41 esztendős brit pilóta elismerte, hogy az elmúlt időszakban többször is kétségek gyötörték azzal kapcsolatban, képes-e még győzni - számolt be a The Guardian.
Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíjon aratott diadalával megszerezte pályafutása 106. futamgyőzelmét, ezzel egy 41 versenyen át tartó nyeretlenségi szériának vetett véget.
A hétszeres világbajnok a barcelonai Circuit de Catalunyán a második rajthelyről, George Russell mögül indulva, hibátlan versenyzéssel és a Ferrari kulcsfontosságú, háromkiállásos stratégiájának köszönhetően diadalmaskodott.
Egy olyan év után, mint a tavalyi, voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, talán tényleg igaz, hogy egy bizonyos kor felett az ember elveszíti a képességeit. Most azonban bebizonyítottam, hogy ez nem így van. Karácsony óta egyetlen cél lebegett a szemem előtt, és keményebben edzettem, mint eddig bármikor
– vallotta be Hamilton.
A hétszeres világbajnok nem titkolta, hogy a Ferrarinál töltött kezdeti időszakát övező kritikák, különösen a közösségi médiában megjelenő negatív hangok mélyen érintették. Mint elmondta, a családja és a barátai nyújtottak neki támaszt a nehéz pillanatokban, miközben lelkileg is újjáépítette önmagát.
Fred Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke kiemelte, hogy Hamilton győzelme elsősorban a pilóta rendkívüli mentális erejét és küzdőszellemét dicséri.
A közös munka kezdete nálunk sem volt zökkenőmentes. Akadtak időszakok, amikor nehezebben találtuk meg a közös hangot a csapattal, de ő mindennap ugyanolyan elszántsággal és energiával dolgozott a közös sikerekért
– nyilatkozta a francia csapatvezető.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szintén gratulált korábbi pilótájának. Úgy fogalmazott, ha nem ők nyernek, akkor örül, hogy Lewis állhatott a dobogó legfelső fokára, mert teljesen megérdemelte a sikert. Wolff azt is elismerte, hogy Fernando Alonso kiesése miatt életbe lépő virtuális biztonsági autós fázis a legmegfelelőbb pillanatban jött Hamilton számára.
Ez a győzelem új reményt adhat Hamiltonnak a világbajnoki címért folyó küzdelemben, bár csapattársát, a futam utolsó köreiben kieső, mindössze 19 éves Kimi Antonellit még így is 41 pontos hátránnyal követi az összetett pontversenyben.
Sikerült rendeznem a gondolataimat, hogy ismét a legjobb formámat hozzam. Csodálatos érzés volt felállni a dobogó legfelső fokára, és valószínűleg ebben a piros felsőben fogok aludni
– tette hozzá mosolyogva Hamilton.
címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







