A magyar sport közpénzből történő finanszírozását alakítaná át az MKT: világosabb szabályokat és a támogatások gazdasági hatásainak mérlegelését sürgetik.
A Hearts nem bírta a pszichikai nyomást, a Celtic pedig nem hibázott a bajnoki döntőn: a glasgow-i klub megszerezte ötvenhatodik bajnoki trófeáját.
3-1-re győzött, ezzel megvédte bajnoki címét a Celtic Glasgow a skót Premiershipben. Az edinbugh-i ellenfél, a hatvanhat év után örömünnepre készülő Hearts az első félidő végén vezetést szerzett ugyan, de a Celtic gyorsan egyenlített, és a második félidőben már csak a fővárosiak akarata érvényesült.
A Hearts a bajnokság során végig vezette a tabellát, a vége felé azonban kiengedte a kezéből az első helyet, a Celtic pedig élt is a kínálkozó eséllyel, és a mai győzelemmel fennállása ötvenhatodik (!!!) bajnoki címét szerezte meg. A skót első osztályban immár negyvenegy éve nem fordult elő, hogy ne a két glasgow-i csapat valamelyike, a Rangers vagy a Celtic legyen a bajnok.
Budapesten kezdődött a csoda, most jött el a vég: zokogva búcsúztatták a visszavonuló világklasszist
Az argentin válogatott 3-0-ra legyőzte Benint szerda hajnalban Lionel Messi búcsúmérkőzésén.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







