Csatlakozz az év legijesztőbb és leghangulatosabb jelmezes futásához, melyet Veszprémben a Pannon Egyetem A épülete előtti közösségi téren rendeznek meg.
A Forma-1-es Japán Nagydíj pénteki szabadedzésein a Mercedes és a McLaren dominált Szuzukában. Az első gyakorlást a világbajnoki éllovas George Russell, a másodikat pedig Oscar Piastri nyerte.
Az első tréningen a Mercedes pilótái voltak a leggyorsabbak. Russell mögött csapattársa, Andrea Kimi Antonelli zárt a második helyen. Őket a McLaren párosa követte: a címvédő Lando Norris alig több mint egy tizedmásodperccel, míg Piastri közel két tizeddel maradt el az élen álló idejétől. Az ötödik és hatodik pozíciót a Ferrari versenyzői, Charles Leclerc és Lewis Hamilton szerezték meg. A négyszeres világbajnok Max Verstappen (Red Bull) a hetedik helyen végzett.
A második gyakorláson is ugyanez a hat pilóta osztozott az élmezőny pozícióin, de a sorrend megváltozott. Ezúttal Piastri bizonyult a leggyorsabbnak, akit egy tizedmásodpercen belül követett Antonelli. A harmadik helyen záró Russell hátránya már két tized fölé nőtt. Norris negyedik lett, lemaradása azonban több mint fél másodperc volt csapattársához képest.
Friss és élő eredmények, hírek a Sportonlineon; KATTINTS!
A Ferrarik megőrizték az ötödik és hatodik helyüket, és ismét Leclerc volt a gyorsabb. Verstappen eközben a tizedik pozícióba csúszott vissza.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A versenyhétvége programja magyar idő szerint szombat hajnalban a harmadik szabadedzéssel folytatódik. Ezt követően, reggel 7 órakor rendezik meg az időmérő edzést. Az 53 körös futam vasárnap reggel 8 órakor rajtol. A pontos menetrendet ebben a cikkünkben találod:
címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







