A logisztikai óriás a New York-i Nemzetközi Kereskedelmi Bíróságon nyújtotta be keresetét, teljes visszatérítést követelve az úgynevezett IEEPA-vámokra.
Mexikó legkeresettebb drogbárójának likvidálása erőszakhullámot indított el az országban. A történtek komoly biztonsági aggályokat vetnek fel a nyári labdarúgó-világbajnokság előtt, amelynek rajtjáig már csak néhány hónap van hátra - közölte az euronews.
Nemesio Oseguera Cervantést, a Jalisco Új Generáció (CJNG) kartell vezetőjét vasárnap ölték meg egy katonai művelet során Jalisco államban, Guadalajarától mintegy kétórányira délnyugatra. Az "El Mencho" néven ismert bűnöző a rajtaütés során megsebesült, majd a Mexikóvárosba tartó helikopteren életét vesztette. A hatóságok tájékoztatása szerint a művelet és az azt követő összecsapások során összesen több mint hetvenen haltak meg, köztük a biztonsági erők tagjai, kartelltagok és civilek is.
Az erőszak azóta sem csillapodott Jaliscóban és több más mexikói államban. A kartell tagjai égő autókkal torlaszolták el az autópályákat, és üzleteket gyújtottak fel. A kialakult helyzet miatt a belföldi labdarúgó-bajnokságban négy mérkőzést – kettőt az első és kettőt a másodosztályban – el kellett halasztani. Több légitársaság, köztük az Air Canada, a United Airlines, az Aeromexico és az American Airlines átmenetileg felfüggesztette járatait a megtorlások által sújtott Puerto Vallartába.
Jalisco fővárosa, Guadalajara négy mérkőzésnek ad majd otthont a nyári világbajnokságon. Mexikóvárosban öt találkozót rendeznek – köztük a június 11-i Mexikó–Dél-Afrika nyitómeccset –, Monterreyben pedig négyet. Egyes biztonsági elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a kartellfőnök megölése elhúzódó instabilitást és vérontást eredményezhet, mivel a vetélytársak harcba szállnak majd a megüresedett vezetői pozícióért.
Javier Eskauriatza, a Nottinghami Egyetem büntetőjogi adjunktusa ugyanakkor a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a kartelleknek gazdasági érdekük fűződik a világbajnokság békés lebonyolításához. "Nemcsak politikusokat és helyi rendőröket fizetnek le, hanem éttermeket vásárolnak és szállodákat üzemeltetnek. A gazdasági rendszer részei" – mondta a szakértő. Hozzátette: számukra is előnyös, ha britek, amerikaiak és más turisták Mexikóba utaznak, ott költik a pénzüket és jól érzik magukat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A drogbáró likvidálására azt követően került sor, hogy Mexikó Donald Trump amerikai elnök nyomására fokozta a kartellek elleni fellépést. Trump korábban további vámokkal, illetve egyoldalú katonai beavatkozással fenyegetőzött. A Fehér Ház megerősítette, hogy az Egyesült Államok hírszerzési támogatást nyújtott a művelethez, és méltatta a mexikói hadsereget a mindkét országban körözött bűnöző ellen indított akcióért. A CJNG Mexikó egyik leggyorsabban terjeszkedő bűnszervezete, amely fentanil-, metamfetamin- és kokaincsempészetről, valamint a kormánytisztviselők elleni vakmerő támadásairól ismert.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







