A probléma több csapat, köztük az angol, a francia és az uruguayi válogatott szerelésén is szembetűnő volt a legutóbbi válogatott szünetben.
Szoboszlai Dominik egy autós interjúban vallott karrierjéről, a sikerhez vezető rögös útról és a magánéletéről. A Liverpool és a magyar válogatott középpályása beszélt a magyar mentalitásról, Marco Rossi módszereiről, valamint édesapjával való, érzelmileg olykor nehézkes kapcsolatáról is.
A futballista elárulta, mindig úgy állt a kihívásokhoz, hogy számára nem létezik lehetetlen. Ha kellett volna, akár háromszázötven falon is átverekedte volna magát. Bár gyerekkora óta a profi karrierre készült, hangsúlyozta, hogy a sikerhez önmagában a tehetség kevés.
Mint a magyar világsztár fogalmazott: szükség volt édesapja, Szoboszlai Zsolt szigorára és a rengeteg lemondásra is. Úgy véli, sokan még akkor sem vállalnák a befektetett munkát, ha garantálnák nekik a Liverpool-szerződést. Ő viszont egy bizonytalan ígéretért is mindent feltett erre a lapra.
Az interjúban kitért a magyar labdarúgást gyakran jellemző kishitűségre is. Szerinte hajlamosak vagyunk alábecsülni magunkat, ő azonban sosem esett ebbe a hibába.
Az önbizalmat először egyéni szinten kell helyretenni. Ha ez megvan, akkor tud a csapat és a teljes magyar futball előrelépni. A pályán elkövetett hibákon könnyen túllépek. Ha valami nem sikerül, azonnal törlöm a memóriámból a rossz megoldást, és újra megpróbálom, amíg össze nem jön a csel vagy a lövés
- mondta Szoboszlai az interjúban.
A szurkolók szeretete hatalmas energiát ad neki. Amikor először játszott húszezer néző előtt, úgy érezte, sosem fárad el, mintha három napig tudna futni. Ezzel szemben a Puskás Arénában tartott, Eb-kijutást ünneplő beszéde előtt annyira izgult, hogy saját bevallása szerint a lehúzott pálinka nélkül talán meg sem tudott volna szólalni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szoboszlai a válogatott egységét dicsérve kiemelte Marco Rossi szerepét. A kapitány korábban rendkívül feszült volt meccsnapokon – evés helyett csak kávézott –, mára azonban megtalálta a közös hangot a csapattal. A játékosok tűzbe mennének érte, Rossi pedig figyel arra, hogy a kemény munka mellett a jó hangulat is megmaradjon, és az edzéseken is meglegyen az öröm.
Magánéletéről szólva elmondta, édesapjával a mai napig nehezen mutatják ki egymás felé az érzelmeiket, ami visszavezethető arra, hogy apja korán elveszítette a szüleit. Ez a minta később Dominik párkapcsolataira is kihatott. A rajongókkal való viszonya viszont közvetlen. Evés közben nem, de minden más helyzetben szívesen áll meg egy közös képre, mert pontosan tudja, milyen csalódást okozna, ha egy példaképe visszautasítaná őt.
címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
Szenzáció! Magyar versenyzőt igazolt az F1-es csapat akadémiája, egyenes az út a Száguldó Cirkuszba?
Sporttörténelmi mérföldkőhöz érkezett a 13 éves magyar gokartversenyző, Nagy Roland: csatlakozott ugyanis az Aston Martin Forma-1-es istálló utánpótlás-akadémiájához.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026









