Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Ferencváros az Európa-liga nyolcaddöntőjében búcsúzott: a Braga ellen a budapesti 2–0-s győzelem ellenére a visszavágón 4–0-s vereséget szenvedett, így 4–2-es összesítéssel esett ki. Európai kupaszereplésével összesen 8,55 millió eurót, azaz mintegy 3,42 milliárd forintot keresett - szedte össze a Metropol.
A három évvel ezelőtti szezonhoz hasonlóan ezúttal is a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Ferencváros számára az Európa-ligában. A Braga elleni párharcban a zöld-fehérek ugyan kétgólos előnyt szereztek hazai pályán, a portugáliai visszavágón elszenvedett 4–0-s vereség azonban lezárta a nemzetközi menetelést - erről mi is írtunk tegnap.
A nyolcaddöntős szereplés azonban azt jelenti, hogy a Fradi igen jelentős összeget rakhat a kasszába. Már önmagában a csoportkörbe jutásért automatikusan járt 4,3 millió euró (átszámítva 1,72 milliárd forint), valamint a csoportkörben elért négy győzelem 1,8 millió eurót (720 millió forint), a három döntetlen pedig 450 ezer eurót (180 millió forint) hozott.
Az alapszakaszból történt továbbjutásért még 300 ezer euró (120 millió forint), a nyolcaddöntős szereplésért pedig 1,7 millió euró (680 millió forint) illette meg a Ferencvárost.
Mindez összesen 8,55 millió eurót, vagyis 3,42 milliárd forintot jelent.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Ferencváros idén összesen 18 mérkőzést játszott a nemzetközi porondon: hatot a Bajnokok Ligája selejtezőjében, nyolcat az Európa-liga csoportkörében, négyet pedig az egyenes kieséses szakaszban. A mérleg tíz győzelem, négy döntetlen és négy vereség.
címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






