Az olimpiai érmes evezős sokáig teljesen normálisnak élte meg állapotát, de most először beszélt nyilvánosan evészavaráról.
Bukhatják a BL-helyet az angol csapatok? Kijöttek a friss számok, lehet, hogy átszervezik az egész ligát
A Premier League szinte biztosan megkapja az ötödik Bajnokok Ligája-helyet a következő idényre is. Mindez annak ellenére is valószínű, hogy a nyolcaddöntőben hat angol csapatból négy is kiesett - közölte a BBC Sport.
Az UEFA rendszerében a két legjobban teljesítő nemzeti liga úgynevezett európai teljesítménykvótát (EPS) kap. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adott bajnokság ötödik helyezettje is indulhat a Bajnokok Ligájában - tavaly a Newcastle United lett a szerencsés.
A kvóták elosztásánál az UEFA az adott ország összes klubjának teljesítményét figyelembe veszi a három kupasorozatban. A Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában és a Konferencialigában szerzett összesített pontszámot végül elosztják a résztvevő csapatok számával.
Anglia jelenleg 23,847-es együtthatóval vezeti a rangsort, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi második helyezett Spanyolország pontszámával (23,892). A német és a spanyol klubok összességében mintegy 18 győzelemnyi hátrányban vannak. Eközben az olasz Serie A már matematikailag sem érheti utol a Premier League-et. Anglia pozícióját tovább erősíti a sorsolás is. A negyeddöntőben a Bayern München a Real Madriddal, a Barcelona pedig az Atlético Madriddal találkozik, így a közvetlen riválisok egymástól vesznek el pontokat.
Jelenleg Spanyolország áll a második helyen. A spanyolok hat csapattal képviseltetik magukat az európai kupaporondon, ami a legtöbb az összes liga közül. A La Liga és a Bundesliga közötti verseny azonban rendkívül szoros: Németországból a Bajnokok Ligájában már csak a Bayern München maradt versenyben. Emellett az Európa-ligában és a Konferencialigában szereplő három német együttes egyaránt hátrányból vág neki a visszavágóknak.
Portugália meglepően jó helyzetben van, hiszen három csapata még mindig versenyben áll. Az európai ranglista első két helyének megszerzéséhez azonban mindegyiküknek sokáig kellene menetelnie a sorozatokban. Olaszország hét indulójából már négyet kiejtettek, ráadásul a Bologna és a Roma az Európa-liga nyolcaddöntőjében egymással találkozik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Franciaország számára csalódást keltő az idei szezon. A Nice már a BL-selejtezőben elvérzett, majd az Európa-ligából is búcsúzott. Lengyelország a Konferencialiga sikereinek köszönhetően egy időre a második helyre is felkapaszkodott, de reális esélye már nincs a pozíció megtartására.
A Premier League-ben jelenleg az ötödik helyen álló Liverpool (49 pont) kapná meg a plusz BL-kvótát. A tabellán szorosan mögötte áll a Chelsea 48, a Brentford 45, az Everton 43 és a Newcastle 42 ponttal. A bajnokság hajrájában így rendkívül komoly csata várható a Bajnokok Ligája-indulást érő ötödik pozícióért.
BL-döntő Budapest 2026: itt van minden infó, jegyárak, kezdési időpont a Bajnokok Ligája fináléjáról
Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában













