Az Egyesült Államok egyelőre a diplomáciai megoldásnak ad esélyt az Iránnal kialakult feszültség kezelésében
A Fizz Ligát jelenleg vezető DVSC hivatalosan is megerősítette, hogy tárgyalások folynak egy angol befektetővel, aki tulajdonrészt szerezne a labdarúgócsapatban, miközben ingatlanfejlesztési tervei is lehetnek a városban - számolt be a Nemzeti Sport.
A Debreceni VSC hivatalosan is megerősítette a korábban megjelent sajtóértesüléseket, miszerint angol befektetővel folytatnak tárgyalásokat a klub részleges tulajdonjogának értékesítéséről.
A Nemzeti Sport két héttel ezelőtt számolt be először arról, hogy az angol harmadosztályban szereplő Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt. A múlt héten az angol delegáció már személyesen is jelen volt a Honvéd elleni Magyar Kupa-mérkőzésen, ahol a haon.hu fotósa lencsevégre kapta Simon Wilsont, az angol klub ügyvezetőjét. Tóth Csaba Zsolt, a DVSC sajtófőnöke a Világgazdaságnak nyilatkozva megerősítette a tárgyalások tényét, hozzátéve, hogy az egyeztetések az Újpest elleni 5–2-es győzelmet követően felgyorsultak.
A befektetői csoport nemcsak a labdarúgócsapatban láthat fantáziát, hanem debreceni ingatlanfejlesztésekben is. A Világgazdaság információi szerint Mark Stott az a szigetországbeli befektetőjelölt, aki garázscégből indulva épített üzletet magának.
Az érdekeltségébe tartozó Vita Group elsősorban ingatlanokban utazik – portfóliójának ebbe a részébe illeszkedhetnek esetleges debreceni befektetései is, amelyek információink szerint leginkább az ipari ingatlanokat célozhatják, de jelen van az AI-piacon is.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
Elzárulnak az állami pénzcsapok? Gyökeres változás kapujában áll a magyar sport, ez lehet a megoldás
A jövőbeli sportgazdasági siker néhány kulcsa többek között a digitális lehetőségek és a női sportban rejlő gazdasági tartalékok kiaknázása lehet.








