Itthon a fővárosi derbi, Angliában pedig a szezon egyik leginkább várt összecsapása kerül a középpontba a mai fociműsorban.
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya bejelentette, hogy nem tervez visszatérni az edzősködéshez, és inkább a fiatalok mentorálására kíván összpontosítani - írja a The Guardian.
A BBC Radio 4 Today műsorában adott interjújában Southgate elmondta, hogy nehéz lenne megismételni azt a "magasabb elhivatottságot", amit az angol válogatott irányítása jelentett számára. "A futball egyik leginkább hihetetlen munkáját végeztem, amely egyben magasabb célt is szolgált, hiszen a hazámat képviseltem. Ezt nagyon nehéz lenne újra átélni. 37 év futballban töltött idő után most élvezem, hogy más területeken próbálok különbséget tenni" - nyilatkozta.
Southgate neve az utóbbi időszakban több csapatnál is felmerült pletykaszinten, a legerősebben a Manchester United kispadját emlegették vele kapcsolatban. A szakember most azt hangsúlyozta, hogy szenvedélyesen érdekli a fiatalok számára nyújtott példamutatás, és szeretné kamatoztatni mindazt a tudást, amit a válogatott vezetőjeként 2016 szeptembere és 2024 júliusa között, valamint szülőként szerzett.
Southgate szerint az angol válogatottnál szerzett tapasztalatai - ahol a csapat a gyűlölt státuszból szeretett nemzeti együttessé vált - szélesebb körben is alkalmazhatók. "Hatalmas szakadék volt köztünk és a közvélemény között, amikor elkezdtük. Az emberek nagy egójú játékosoknak láttak minket, de képesek voltunk ezt megfordítani. Láttam a csapat erejét, amely képes volt minden közösségből származó embereket összehozni" - fejtette ki.
A korábbi kapitány szerint jelenleg "negatív narratíva" uralkodik az országban, és fontos feladat reményt és útmutatást adni a fiataloknak.
Hihetetlen tehetségünk van, de segítenünk kell nekik megtalálni a megfelelő példaképeket és baráti társaságokat, mert ezek a döntések hatalmas hatással vannak az életük további részére
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta.
Southgate ragaszkodik ahhoz a nézethez, hogy "több dolog köt össze minket az Egyesült Királyságban, mint amennyi elválaszt", de a kultúra jelenleg a megosztottságra fókuszál. Véleménye szerint a nemzet akkor van a legjobb formában, amikor nehéz helyzetbe kerül, és onnan mutat ellenállóképességet.
Dühöng Guardiola és a csapata is: a finisben szervezik át a bajnoki menetrendet a Premier League-ben
A Manchester City nehéz helyzetbe került a bajnoki hajrában: a klub május közepén mindössze tizenegy nap alatt négy mérkőzést kénytelen lejátszani.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026









