Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését
Piastri hamar kiszállt a versenyből, már az első körben falnak ment a pontversenyben vezető ausztrál. Sainz évek óta a Williams első dobogóját hozta.
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíjat vasárnap Bakuban. A 27 éves holland pilóta az idei negyedik, karrierje 67. futamgyőzelmét aratta.
A dobogó második fokára a brit George Russell (Mercedes) állhatott fel, harmadikként pedig a spanyol Carlos Sainz Jr. (Williams) végzett. A világbajnoki pontversenyt vezető ausztrál Oscar Piastri - akinek már az időmérő sem sikerült - rosszul rajtolt a kilencedik helyről, majd a falba vezette McLarenjét.
KATTINTS a friss eredményekért, sporthírekért a Sportonlinera!
Csapattársa, a második helyen álló brit Lando Norris hetedik lett, ezzel 25 pontra csökkentette hátrányát. A McLaren ezen a hétvégén még nem tudta megnyerni a konstruktőri vb-címet. A világbajnoki idény két hét múlva Szingapúrban folytatódik.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







