A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent az utóbbi hónapokban.
Karácsonyra is érdemes édesvízi halat választani! A magyar hal kiváló minőségű és egészséges. Erre hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) és az Agrármarketing Centrum közös sajtónyilatkozatában. A kiemelt halfogyasztási időszakban érdemes tudatosan vásárolni, és lehetőleg édesvízi halakból készült ételeket tenni a karácsonyi asztalra.
Németh István, a MA-HAL elnöke elmondta, hogy az idei haltermés közepesnek mondható, ugyanakkor bőven lesz hazai hal karácsonyra. Hazánkban a legnagyobb mennyiségben termelt halfaj a ponty, amelyből tavaly több mint 11 000 tonna piaci méretű korosztályt értékesítettek a termelők, a második legnépszerűbb halfajunk az afrikai harcsa, ebből több mint 3 000 tonna került feldolgozott, konyhakész formában a fogyasztók asztalára.
A hazai élelmiszerellátáson kívül a halágazat komoly szerepet vállal a horgászati célú természetes vizek telepítésében is, ahová évente 4-5 ezer tonna hal kerül kihelyezésre, így elmondható, hogy a horgászszervezetek a legnagyobb vevők közé tartoznak.
A halak nem drágultak idén karácsonyra, hiszen a tavalyihoz hasonlóan
- az élő ponty kilogrammonként 900-1300 forintba,
- a pontyszelet 2100-2200 forintba,
- míg az afrikai harcsafilé 3000-3200 forintba kerül átlagosan.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A MA-HAL weboldalán elérhető egy térkép, ahol a fogyasztók könnyen megtalálhatják a legközelebbi halboltokat.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







