A kertek, parkok, magán-és közterületek fáinak pusztulását mérték fel kérdőívekkel és kiderült, rohamosan pusztul ez a fajta az egész országban.
A sajátos nevelési igényű tanulók csak olyan iskolába járhatnak, amely biztosítani tudja a szakértői bizottság által megfogalmazott különleges bánásmódnak megfelelő ellátást - írta az alapvető jogok biztosa egy konkrét ügy vizsgálata alapján közzétett jelentésében.
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának közleménye azt írta, Székely László a vizsgálatot egy panaszlevél miatt indította. Abban az állt, hogy egy beszédfogyatékos, sajátos nevelési igényű tanuló egy éven át nem kapott megfelelő fejlesztést, miután szülei a szakértői bizottság kihagyásával a kijelölt intézmény helyett egy olyan iskolába íratták be, amely az alapdokumentuma szerint nem biztosít nevelést-oktatást beszédfogyatékossággal élő tanulóknak.
Az ombudsman hangsúlyozta, a sajátos nevelési igényű tanulónak joga, hogy a jogosultságának megállapításától kezdve különleges bánásmódban, állapotának megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljön. A szakértői bizottság ezért javaslatot tesz a megfelelő általános iskolára, valamint megfogalmazza a tanuló nevelésével, oktatásával kapcsolatos sajátos követelményeket, fejlesztési feladatokat és ezek javasolt időkeretét.
A gyermek érdekének védelmében a szülő iskolaválasztási joga indokoltan korlátozott, vagyis csak azon intézmények közül választhat, amelyek rendelkeznek a szükséges szakmai, személyi és tárgyi feltételekkel. Ha pedig iskolát kívánnak változtatni, a szülőnek írásban tájékoztatnia kell a szakértői bizottságot - tette hozzá az alapvető jogok biztosa.
Tudtak az igényekről
Székely László szerint a konkrét ügyben sérült a gyermek joga, mert az iskola úgy vette fel, hogy tudott a sajátos nevelési igényéről, viszont ezek a speciális tevékenységek nem szerepeltek az alapdokumentumában meghatározott köznevelési feladatok között. Az iskola továbbá megsértette a jogbiztonság követelményét, mert figyelmen kívül hagyta, hogy a szakértői bizottság nem ezt a tanintézményt jelölte ki a gyermeknek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ilyen esetben az iskolának kezdeményeznie kell a szakértői bizottságok vizsgálatának vagy a korábbi szakértői véleményeknek a felülvizsgálatát. A vizsgálat során pedig meg kell tennie a szakértői véleményben előírt, szükséges pozitív intézkedéseket. Az iskola szülői egyetértés hiányában kezdeményezte a szakértői vélemény felülvizsgálatát, de ezzel párhuzamosan egy tanéven keresztül nem biztosította a szakértői véleményben megfogalmazott fejlesztéseket, így nem gondoskodott megfelelően a rábízott gyermekről - állapította meg az ombudsman, aki visszásságot tárt fel a tankerületi központ gyakorlata kapcsán is.
Székely László felkérte a tankerületi központ elnökét, hogy hívja fel az oktatási-nevelési intézmény vezetőjének figyelmét a sajátos nevelési igényű tanulók felvételével, átvételével kapcsolatos jogszabályi kötelezettségek következetes betartására. Az igazgatónál pedig kezdeményezte, hogy tegyen meg mindent a gyermek állapotának megfelelő szakértői vélemény felülvizsgálatáért, addig viszont biztosítsa a jelenleg érvényes szakértői véleményben foglalt valamennyi fejlesztést.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








