21 °C Budapest

Ismét áll a bál Győzikééknél: Zuglóba vezetnek a szálak

2015. január 19. 16:31

Százezreket követel zuglói lakásuk egykori albérlőjétől a Gáspár-família. Bár a fiatalember szűrét elvileg már bő egy hete kitették, holmiját azóta is hét alakat alatt őrzik. Vajon ehhez van joga Gáspáréknak, vagy akármelyik főbérlőnek?

H. Márk a Borshoz fordult segítségül, miután földönfutó lett a Gáspár család miatt. Egy évvel ezelőtt bérelte ki a zuglói lakást, melynek szerződését Győzike írattatta vele alá. Múlt héten azonban jött a fekete leves, és egyik pillanatról a másikra kitették a szűrét. A vagyontárgyait azonban csak 250 ezer forint fejében szerették volna visszadni.

Százezret vittem az első találkozóra. Győzike apukája jött, átvette. Azóta két időpontot is megbeszéltünk, mindkettőre fizettem költöztetőcéget is, de Gáspárék nem jöttek. Majd újabb húszezret adtam át. Azóta újabb pénzeket követelnek, a ruháim meg lassan egy hete be vannak zárva hozzájuk. Informatikus vagyok, a számítógépem, mindenem náluk. Egy ruhában vagyok egy hete. Azt elismerem, két ajtó megsérült bent, de 260 ezer kaucióm is náluk van, abból biztosan kijönne. A telefont azonban már alig veszik fel nekem

- mesélte kétségbeesve Márk.

Mivel a pontos tényeket nem ismerjük, így nehéz megállapítani, hogy jelen esetben a Gáspár-családnak, vagy korábbi albérlőjüknek van-e igaza. Általánosságban azonban nem árt leszögezni, hogy bizonyos jogok (és kötelezettségek természetesen) mindkét félt megilletik. Na persze csak és kizárólag akkor, ha a két fél kötött bérleti szerződést.

Albérletet keresel? E nélkül inkább ne!

  • Szerződés nélkül semmi esetre! A lakások és helyiségek bérletére vonatkozó lakástörvény leginkább a bérbeadó kezét köti, bérbevevőként jobban jársz, ha van szerződésed.
  • Ne írj alá sablonszerződést! Minél pontosabb egy szerződés, annál egyszerűbb a dolga az albérlőnek, ha tisztázni szeretne egy-egy kérdést.

Albérletben laksz? Így kerülhetsz utcára

  • Figyelj a felmondási időre! A felmondási időnél érdemes minél konkrétabb időintervallumokat megadni a szerződésben. Ha erről mégsem rendelkezik pontosan a dokumentum, akkor a felmondási idő a legextrémebb esetben sem lehet kevesebb 15 napnál, és az azonnali felmondás fogalma a vonatkozó törvény számára ismeretlen.
  • Tartozás esetén sem rakhatnak azonnal az utcára! Ha azért mond fel a bérbeadó, mert valami miatt nem fizeted a bérleti díjat, akkor - hacsak a szerződés erről másként nem rendelkezik - a felmondás előtt köteles a fizetésre felszólítani, illetve tájékoztatni arról, hogy nemfizetés esetén felmondja a szerződést. Amennyiben nem rendezed a tartozásod nyolc napon belül, a bérbeadó további nyolc napon belül felmondhat.
  • 3 hónap az azonnali felmondás! A bérbeadónak természetesen joga van indoklás nélkül is felmondani a szerződést, ebben az esetben - a törvény értelmében - három hónap a felmondási idő, azaz ennyi időt biztosítania kell arra, hogy másik albérletet kereshess. Ha a megadott vagy a szerződésben rögzített határidőre sem költözöl ki, akkor sem tehet ki csak úgy a főbérlő: bíróság előtt kell bizonyítania, hogy nem vagy jogosult tovább használni a lakást.
  • Mi lesz a kaucióval? A kaució összegét, valamint azt, hogy mire terjed ki, és mi lesz a sorsa a szerződés lejártakor, fontos a szerződésben rögzíteni. A kaució az esetek többségében vagy lelakható, vagy visszajár a bérleti szerződés lejártakor. Ha a megállapodásban szereplő határidő előtt költözöl, a tulajdonosnak joga van megtagadni a kaució teljes összegének visszaadását.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm