Három ember meghalt hantavírus-fertőzésben Venezuelában, miközben a hatóságok további két gyanús halálesetet is vizsgálnak.
Gulyás Gergely a mai kormányinfón hagsúlyozta: Magyarországon az oltási program államilag szervezett lesz. Újabb vakcinaprogramhoz csatlakozott az ország, igyekszenek több forrásból oltóanyagra szert tenni. Elmondta azt is, hogy jövő héttől lesz lehetőség feliratkozni a védőoltásra a vakcinainfo.gov.hu weboldalon, az idősek pedig levélben is tudnak jelentkezni.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatott: tárgyalt a kormány a jelenlegi, december 11-ig érvényes korlátozásokról. Még folynak a konzultációk.
A járványhelyzettel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, hogy napról napra rekordértékek születnek - ezeket viszont még mindig kedvezőnek értékelte az EU átlaghoz. Azt is ismertette, hogy a korábban december-januárra becsült tetőzésről úgy gondolják, hogy decemberben fog megtörténni.
A koronavírus elleni védőoltásról a miniszter azt mondta, jövő héttől elindul a vakcinainfo.gov.hu oldal, ahol fel lehet iratkozni a listára, illetve az időseknek erre levélben is lesz lehetőségük. Arról is beszélt: a Pfizer először valószínűleg az Egyesült Királyságba és az USA-ba szállít, Európába akár csak hónapokkal később juthat el a vakcina. Jelenleg mintegy 50 milliárd forint értékű vakcinát foglalt le a kormány, keleti és nyugati gyártásúak egyaránt vannak köztük.
Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.
Ezzel a legális trükkel spórolnak egy vagyont klímájukon, légkondijukon az élelmes magyarok 2026-ban
A légkondicionáló ma már egyre több magyar háztartásban alapfelszereltségnek számít.







