2017. október 21. szombat Orsolya

Ez az álomvilla lett az Év háza: te laknál benne? + fotók

Hagyományosan az Építészet Világnapja nyitóeseménye volt az "Év háza" pályázat ünnepélyes díjátadója, ahol a fődíjat idén Dénes György építész vehette át a tervei alapján Balatonhenyén felújított lakóépületért. A fődíj mellett öt különdíj is gazdára talált az Építészek Házában megrendezett eseményen.

Jelentős a családi házak fölénye a magyar ingatlanpiacon, országosan a lakosság 54 százaléka lakik önálló családi házban. A téglából épült társasházban lakók aránya 19 százalék, a panellakásokban 18 százalékos, ikerházban vagy sorházban pedig mindössze 8 százalék él - derült ki a egy biztosító ingatlanokkal foglalkozó felméréséből hétfőn. Az ingatlanpiaci pörgésre jellemző, hogy 2017 első hat hónapjában a kiadott engedélyek és a bejelentések alapján 6841 lakóépület építését tervezték, írtuk meg korábban. Ezek közül 5271 az egylakásos, azaz a családi ház. A tavalyi év első felében még csak 4849 családi otthon építése kezdődhetett el.

A számtalan, már átadott ingatlan közül választották ki idén az Év háza pályázat djíazottjait.

Ebből az intenzív és túlzó ingerkörnyezetből (elektronikus világ, környezet, reklámok, divat) még mindig kiemelkednek az építészeti alkotások, melyek így fokozottan hatnak ránk, éppen ezért azok megalkotásának felelőssége is növekszik. Ezért minden példamutató építészeti alkotásokat bemutató vagy létrehozó kezdeményezés fontos, hiszen ezzel felhívjuk a figyelmet az építészeti környezet és gesztusok jelentőségére! 

- mondta el Szoják Balázs építész, a díj kurátora az Év háza pályázat díjátadóján, aki beszédével rámutatott az építészet mai hatására és annak jelentőségére - olvasható a szervezők közleményében.

Ha te is házra gyűjtenél, böngészd át a legjobb lakás-takarékpénztár ajánlatokat a Pénzcentrum kalkulátorával!

Idén újabb 24 épület került az Év háza pályázat évről évre változó összetételű zsűrijének asztalára. A pályázat a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Városfejlesztők Országos Szervezete Egyesület védnökségével került kiírása.

Az építészet és az építőanyag gyártás együtt halad, gondoljunk csak arra, hogy mennyi lehetőség nyílt meg az építészet számára a vasbetonszerkezetek elterjedésével. (...) Az itt látható épületeknél fő szempontként megjelenik az energiahatékonyság, a kreatív homlokzatkísérlet, a hagyomány tisztelete és az új anyagok alkalmazása modern felületeken egyaránt

- mondta el Nagymányoki Cintia, a főtámogató Baumit Kft. marketing vezetője.

Az 500 000 forinttal járó Év háza fődíjat Dénes György nyerte el. A díjat Szoják Balázs, építész, az Év háza pályázat kurátora és Dévényi Sándor, a zsűri elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke adta át.

Dévényi Sándor, a zsűri elnök a következőket mondta méltató beszédében:

Az elhasználódott, felismerhetetlenségig átalakított falusi ház telepítésében, tömegalakításában rejlő lehetőségeket kihasználva valósult meg az épület átalakítása. Növekmény mindössze a pince fölötti épületrész, a padlás kubaturájának integrálása és a légies tornác. A tervező tisztelettel kezeli az épített örökség értékeit, de a kötöttségeken belül merészen alakítja a mai kor igényeinek megfelelően az épületet, megteremtve ezzel a régi és az új egyensúlyát. Homlokzatképzése, a belső terek alakítása és berendezése példaértékű, kiváló példája a "megtartva megújítás" gondolatiságának.

A fődíjon kívül 5 különdíjat is kiosztottak:

  • Hőnich Richárd vehette át egy soproni családi ház tervezéséért a Magyar Építész Kamara különdíját,
  • Papp László, egy Kapuváron található családi ház tervezéséért nyerte el a Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját, 
  • a Hella Árnyékolástechnikai Kft. Esztétika különdíját Kovács Csaba kapta egy budapesti család ház felújításáért,
  • a Xella Magyarország Kft. Környezetbarát ház különdíját a Minusplus Generáltervező Kft. három munkatársának, Alexa Zsoltnak, Rabb Donátnak és Schreck Ákosnak, egy Leányfalun található nyaraló tervezéséért adták át,
  • az Internorm Ablak Kft. különdíját pedig Benczúr László érdemelte ki, egy budapesti családi ház tervezéséért.

A pályázat filozófiája, hogy minden évben olyan építészek választhatják ki az Év házát, akiket a magyar társadalom és építész-társadalom elismer. Éppen ezért a szakmai szervezetek elnökei és az állandó zsűritagok mellé minden évben meghívást kapnak Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is. 2017-ben ennek megfelelően a 2016-ban Ybl Miklós-díjat kapott építészek vettek részt a zsűriben.

Ha hitelt vennél fel, nézz át rengeteg hitelajánlatot a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorával!

A zsűri elnöke idén negyedik alkalommal Dévényi Sándor építész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. Társelnökök Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj kurátora voltak. Az zsűri tagjai Tóth Balázs, építész az ÉMI Nonprofit Kft. szakértője, valamint Dr. Tóth Elek, a BME egyetemi docense, illetve a 2016-ban Ybl Miklós-díjat kapott építészek, Lantay Attila, Székesfehérvár város főépítésze és Viszlai József, Pro Architektúra díjas építész, Miskolc város egykori főépítésze.

A bortítóképen Papp László különdíjas épülete látható
Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

A magyar nők lenyomták a franciákat: többen vállalkoznak

Végre egy OECD-rangsor, ahol nem is szerepel Magyarország olyan gyászosan. A 15 és 64 év közötti magyar nők 8 százaléka vállalkozó, ami egy százalékponttal magasabb érték, mint francia társaiké....
 

7 meglepő trükk műanyag csövekkel

Méregdrága fali tartók és szekrények helyett, használj te is műanyag csöveket, mutatjuk, hogyan:  
NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

10.19-10.25
Országos

Spar

10.19-10.25
Országos

Interspar

10.19-10.25
Országos

Aldi

10.19-10.25
Országos

Auchan

10.19-10.25
Országos

Tesco

10.19-10.25
Országos

Auchan

Borkatalógus
10.05-10.25
Országos

Diego

10.01-10.31
Országos

  Ajánlatunk