Az énekes-dalszerző sikeres műtéten esett át, jelenleg otthon lábadozik, a nyárra tervezett fellépéseit azonban lemondta, hogy a teljes felépülésére és a decemberi koncertjére koncentrálhasson
A hétköznapokra való visszaállás segítésére Világnyitogató címmel indított gyermekeknek és felnőtteknek szóló programot a Károli Gáspár Református Egyetem Fejlődéslélektani Tanszék - mondta el Földi Rita, a tanszék docense, klinikai szakpszichológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Számos kihívással jár a koronavírus okozta helyzet, de a megszokott hétköznapokhoz való visszatérés is egy adaptációs folyamatot igényel majd - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: a Világnyitogató egy komplex pszichológia program, amelynek célja a járvány okozta helyzetből a mindennapokra történő átállás segítése.
A program részeként hirdetnek egy gyermekeknek szóló rajpályázatot, a téma az elmúlt időszak számukra meghatározó emlékeinek megörökítése - mondta, megjegyezve, hogy a rajzolás segíti a stressz, a feszültség feldolgozását, és szakmai szemmel jó lehetőséget biztosít azok megértésére. A rajzpályázat eredményeit egy nagyobb kutatásba is bevonják, amelyben azokat a lelki jelentéseket fogják vizsgálni, amelyek szerepet játszanak az adaptációs folyamatban.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







