Az energiapolitikát illetően az elnök három alapproblémát azonosított.
Kiszivárogtak a titkos jelentések: életveszélyes anyag került a magyar utakra, áll a bál azbesztügyben
Miközben a bányákat képviselő szervezet az üzemek újranyitását sürgeti, Magyarországon már megkezdődött a kármentesítés, amelyet a kormány kiemelten kezel - jelentette a Telex.
Nyomozás indult Ausztriában, miután illetéktelen kezekbe kerültek azoknak a bezárt kőbányáknak a jelentései, amelyekből azbeszttartalmú kőzúzalék került több nyugat-magyarországi település útjaira. Az osztrák hatóságok ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, miután a négy kőbányát tömörítő ARGE Naturgestein feljelentést tett.
A gyanú szerint a létesítményekről készült jelentéseket illegálisan szivárogtatták ki a sajtónak és a civil szervezeteknek, méghozzá úgy, hogy a dokumentumokat maguk az üzemeltetők még meg sem kapták. A leállás miatt súlyos anyagi bizonytalansággal küzdő bányatársaságok igazságtalannak tartják az eljárást, és a kitermelés folytatását követelik.
Állításuk szerint a meglévő vizsgálatok igazolják, hogy a kőzet azbeszttartalma a megengedett határérték alatt marad. Bár az osztrák hatóságok nem kommentálták az értesüléseket, sajtóhírek szerint már augusztusban döntés születhet az üzemek újraindításáról.
A felelősség kérdése továbbra is komoly viták forrása. A bányák üzemeltetői azzal védekeznek, hogy a magyar előírások értelmében az érintett szombathelyi útszakaszokat már régen le kellett volna aszfaltozni, miközben az osztrák sajtó a helyi környezetvédelmi hatóságok mulasztására hívja fel a figyelmet.
A Greenpeace feljelentést is tett az egyik kőbánya ellen, mivel információik szerint a hatóságok legkésőbb 2011 óta tudtak a szennyezésről. Mivel egyelőre nem tisztázott, hogy ki fedezi majd a helyreállítás költségeit, a zöldszervezet osztrák tagozata uniós források bevonását szorgalmazza a kialakult egészségügyi válság kezelésére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ügy az év elején vett fordulatot, amikor a Greenpeace nyilvánosságra hozta, hogy Nyugat-Magyarországon több utcát is azbeszttartalmú kőzúzalékkal burkoltak le. Bár kezdetben csak a szombathelyi érintettségről lehetett tudni, később kiderült, hogy Győrbe is jutott a veszélyes anyagból. A probléma súlyát és kiterjedtségét látva a környezetvédő szervezet egy interaktív térképet készített, amelynek segítségével a lakosok maguk is bejelenthetik a gyanús helyszíneket.
címlapkép: Filep István, MTI/MTVA
Most örülhet, akinek itt van háza vagy lakása: elképesztő drágulás söpör végig ezen a magyar vidéken
Győr és Sopron térségében a kereslet erősebb, mint a kínálat, ezért alig kell engedni a hirdetési árból.
Itt a csalók feketelistája, akik trükköznek a tűzifával 2026-ban: ne dőlj be az ilyen hirdetéseknek!
A leginkább úgy kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk, hogy körültekintően és óvatosan vásárolunk, megrendelés előtt pedig alaposan tájékozódunk.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






