Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vásárlók pedig egyre megfontoltabban döntenek, és érzékenyebbek az árakra.
Ma délután, este északkeleten, illetve a déli, délnyugati határ közelében fordulhatnak elő zivatarok viharos (60-75 km/h) szél, kis méretű jég (<= 1 cm) kíséretében - írja a HungaroMet. A meteorológiai portál ma hajnalban kiadott előrejelzése alapján nyolc megyében fordulhat elő zivatartevékenység szombaton.
Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben nyolc megyében: Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala területén. "Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!" - írja a met.hu. Frissítés! Cikkünk megjelenését követően Tolna megyére is riasztást adtak ki, így már 9 megyére érvényes a veszélyjelzés.
Szombaton napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az északkeleti megyékben elszórtan, emellett kisebb eséllyel a délnyugati, déli határ közelében egy-egy zápor, zivatar előfordulhat, másutt csapadék nem lesz. Az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28 és 33 fok között valószínű, de az északkeleti megyékben csak 25, 26 fok körül várható a maximum. Késő estére többnyire 17 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Este már a gomolyfelhők nagy része feloszlik, azonban maradhatnak felhősebb tájak, illetve északi irányból is érkeznek felhőtömbök az éjszaka folyamán. Az esti órákban északkeleten és délnyugaton is megszűnnek a záporok, zivatarok, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északias szél gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nagyrészt 12 és 17 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal alacsonyabb, míg a vízpartok közelében és a nagyobb városokban pár fokkal magasabb értékeket is mérhetünk.
Vasárnap sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, illetve sodródnak fölénk. Az ország északkeleti felén előfordulhat zápor, zivatar. Az északias szél élénk, néhol erős lesz. Délutánra általában 26 és 31 fok közé melegszik fel a levegő, de az északkeleti tájakon ennél pár fokkal hűvösebb lesz.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







