Kié a közterületen álló gyümölcsfa termése, és leszedheti-e bárki a házak előtt érő meggyet, cseresznyét vagy szilvát?
Hatalmas a baj a magyar építkezéseken: nem várt krízis miatt állt le szinte minden, ennek nagyon súlyos ára lesz
Nagyrészt leállt a magyar építőipar június utolsó napjaiban, miután a 40 fokot közelítő, helyenként meghaladó hőségben több kivitelező is hazaküldte dolgozóit. A kényszerpihenő nemcsak súlyos kiesést okoz a szoros határidőkkel működő ágazatnak: ilyen melegben a beton, a vakolatok, a ragasztók és más építőanyagok sem viselkednek a megszokott módon, így a folytatott munka már nemcsak az emberek egészségét, hanem a kivitelezés minőségét is veszélyeztetheti.
Nagyrészt leállt a magyar építőipar június utolsó napjaiban. Az ország egész területén a legmagasabb fokozatú hőségriasztás volt érvényben, a hőmérséklet a hét első napjaiban szinte mindenütt megközelítette, sok helyen pedig meg is haladta a 40 fokot. Ebben a környezetben több építőipari kivitelező is leállította a munkát, és hazaengedte a munkatársait, mert a szabadtéri fizikai munka ilyen körülmények között gyakorlatilag kivitelezhetetlen.
A nem tervezett leállás súlyos veszteség egy olyan ágazatban, amelyben pontos ütemtervek jellemzik a munkavégzést, de rendkívüli hőségben az egészségügyi és szakmai megfontolások felülírták a szűk határidőket. Bár idén januárban megtapasztaltuk a hideg miatti kényszerpihenőket is, könnyen előfordulhat, hogy a szektornak a jövőben több gond okoz a meleg, mint a hideg. Ez nemcsak munkanapokban kifejezve jelent nagyobb problémát, hanem azért is, mert a hidegre vannak régről ismert, könnyen leporolható jó gyakorlataink (és anyagaink), a tartós hőségre még kevésbé. Mit lehet tenni?
Bajok a hőségben
Az építőipari munka jelentős része nehéz fizikai megterheléssel jár, gyakran egész nap tűző napon, árnyék nélkül. A tartós hőségben a szervezet hőterhelése már a dolgozók egészségét veszélyezteti, a koncentráció csökkenése pedig növeli a balesetek kockázatát, különösen gépek, állványok és magasban végzett munka mellett. A munkavédelem általános elvárása ehhez igazodik: a munkáltatónak ilyenkor gondoskodnia kell a gyakoribb pihenőidőről, a folyamatos folyadékpótlásról és a védőitalról, és lehetőség szerint kerülnie kell, hogy a legmelegebb déli órákban a dolgozók közvetlen napon dolgozzanak. Ennek fényében a munka átszervezése vagy átmeneti leállítása a felelős munkáltatói döntés.
A hőség nemcsak az emberi szervezetet terheli, hanem műszaki szempontból is komoly kihívást jelent. A betonozás például különösen érzékeny, mert a friss beton a magas hőmérsékleten túl gyorsan veszíti el a víztartalmát, ami repedésekhez és nem megfelelő szilárduláshoz vezethet. Hasonló a helyzet a homlokzati vakolásnál, ahol a túlságosan gyors száradás tapadási és repedési hibákat okozhat. A kültéri burkolásnál, így a teraszburkolásnál a ragasztó úgynevezett nyitott ideje, vagyis az az időtartam, ameddig a ragasztó még jól dolgozható, jelentősen lerövidül, ami a burkolat tartósságát befolyásolhatja. Ezeknél a munkáknál a hőség nem egyszerűen kényelmetlenné teszi a kivitelezést, hanem közvetlenül a végeredmény minőségét kockáztatja.
Érdemes hangsúlyozni, hogy ezeknél a munkáknál nemcsak a levegő hőmérséklete számít, hanem annak a felületnek a hőmérséklete is, amelyre dolgozunk. A napon felforrósodott homlokzat, aljzat vagy burkolandó felület akkor is felhevülhet, ha a levegőé még elviselhető, és ez is gyorsítja a száradást és a kötést. A festékek, ragasztók, vakolatok és tömítők gyártói éppen ezért jellemzően meghatároznak egy felhasználhatósági hőmérséklet-tartományt, amelynek felső határát a mostanihoz hasonló kánikula még árnyékban is könnyen átlépheti. Ilyenkor a gyártói technológiai utasítás betartása nem formaság, hanem a tartós, hibamentes végeredmény feltétele.
A kereskedelem oldaláról nézve a hőség nemcsak a beépítést, hanem az anyagok tárolását és szállítását is befolyásolja. Számos építőanyag érzékeny a tartósan magas hőmérsékletre, a bitumenes lemezek és szigetelőanyagok lágyulhatnak, a tömítők, ragasztók és diszperziós festékek tulajdonságai megváltozhatnak, a hőszigetelő lemezek pedig a tűző napon nem tartják a méretüket úgy, mint árnyékban, és egy kamion rakterében is gond nélkül 50 fok fölé mehet a hőmérséklet.
Megoldások és jó gyakorlatok
A jó hír, hogy a szakma rendelkezik megoldásokkal, de ezek nyilván felárasak, vagy nagyobb odafigyelést igényelnek. A betonhoz használható kötéskésleltető és képlékenyítő adalékszer, segít a hideg keverővíz és a folyamatos utólagos nedvesítés, a vakolatoknál és ragasztóknál pedig elérhetők hosszabb nyitott idejű, melegben is jobban bedolgozható termékek. Ezek a megoldások és anyaok csökkentik a kockázatot, de vannak korlátaik, így nem minden helyzetben pótolják a megfelelő időzítést.
A kereskedelemben fontos, hogy az anyagok ne álljanak feleslegesen közvetlen napon a munkaterületen, és a beépítésig megfelelő körülmények között legyenek tárolva. Ez a szempont a megrendelő számára is lényeges, hiszen a helyszínen hagyott, felforrósodott anyag beépítve később minőségi problémát okozhat. Az árnyékolás azonban sok kereskedőnél jelentős beruházást igényel.
Sok kivitelező dolgozik azon, hogy ilyen helyzetben lényegesen korábban, akár hajnali öt óra körül kezdje a munkát, amikor már világosodik, de még hűvösebb van, és a beépítendő felületek is hűvösebbek. Ez azonban újabb korlátba ütközik, és nemcsak azért, mert a munkavállalók okkal akarnak ezért magasabb bért kapni. A hajnali munkavégzés és az építkezésekkel együtt járó zaj érthető módon zavarja a közelben élőket, akik pihenni akarnak. A gyakorlatban tehát a kivitelezők sokszor két rossz lehetőség között választanak, vagy a legnagyobb hőségben dolgoznak, vagy olyan napszakban, amely a környezetükben élők nyugalmát sérti.
Megrendelők a hőségben
A szakma szempontjából fontos kimondani, hogy a hőség miatti leállás vagy átütemezés a kivitelezők és a dolgozók védelmét szolgálja, és összességében az ágazat érdekét is, hiszen a kapkodva, rossz körülmények között elvégzett munka utólagos javítása mindenkinek többe kerül. A megrendelők felé ugyanakkor érdemes egy gyakorlati tanácsot is megfogalmazni. Tartós hőségben célszerű megfontoltan, a körülményekhez igazítva megrendelni az építőipari munkát, különösen a kültéri feladatoknál, ahol a kivitelezés minősége kiemelten fontos.
Elképzelhető, hogy az olyan munkák, mint a homlokzatszínezés, a térbetonozás, a homlokzatszigetelés vagy a kültéri csempe burkolás, kánikulában nem érik el azt a minőséget, amelyet normál hőmérséklet mellett el lehetne érni. Ahol a munka nem sürgős, ott a tapasztalatok szerint érdemes lehet a kritikus kültéri munkákat a hőséghullám elmúltával, vagy a nap hűvösebb szakaszaira ütemezni, a hőségnapokon pedig inkább a belső munkákat előrevenni.
A felelős megrendelői hozzáállás ezen túl azt is jelenti, hogy nem érdemes a kivitelező csapatot a legnagyobb melegben, a minőség rovására hajszolni, hiszen a sietve, kedvezőtlen körülmények között elvégzett kültéri munka hibái jellemzően csak később, a szavatossági időszakban jelentkeznek. Tágabb összefüggésben pedig azt is látni kell, hogy a meteorológiai tapasztalatok szerint a tartós hőséghullámok egyre gyakoribbak, így a nyári csúcsidőszak megtervezése, a munkák átgondolt időzítése és a melegben is biztonsággal alkalmazható anyagok kiválasztása várhatóan egyre inkább a szakmai felkészültség természetes része lesz, nem pedig kivételes helyzet.
A mostani napok jól mutatják, hogy a szélsőséges hőség az építőiparban nem csupán komfortkérdés, hanem egyszerre munkavédelmi, műszaki és minőségi kérdés is. A felelős kivitelező és a tájékozott megrendelő közös érdeke, hogy a munka a megfelelő időben és a megfelelő körülmények között készüljön el.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







