A trükk az, hogy a fehérre mázolt üvegfelület a napsugárzás jelentős részét visszaveri, mielőtt az áthatolna az üvegen és felmelegítené a belső tereket.
Tovább romlik a vízellátási helyzet az ország több pontján a tartós hőség miatt. A szolgáltatók szerint a rendkívüli meleg következtében drasztikusan megugrott a vízfogyasztás, ezért egyre több településen rendelnek el korlátozásokat, miközben már olyan helyek is vannak, ahol időszakosan szünetelhet a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás, és nagyobb terhelésre a teljes összeomlás is elképzelhető.
A Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. hétfőn közölte, hogy a budapesti agglomeráció egyes részein a vízfogyasztás már több mint 50 százalékkal meghaladja a megszokott szintet. Emiatt Szada, Erdőkertes és Veresegyház egyes területein már nem tudják folyamatosan biztosítani a vezetékes ivóvizet, ezért lajtos kocsikkal gondoskodnak az ellátásról. Szadán négy, Veresegyházon két helyszínen lehet ivóvizet vételezni.
Június 29-én már nem csak a Gödöllői járás, hanem a Duna jobb partján, a magasabban fekvő településeken is lokális vízhiány kialakulása tapasztalható. Üröm, Pomáz, Solymár települések esetében már konkrét területeken nincs a hálózat egyes részein ívóvíz és ha jelentős változás nem lesz a felhasználás volumenében, akkor még több településrész és település kerül hasonló helyzetbe.
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. ezért nyomatékosan felhívta a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a víztakarékosságra. Az átlagos vízigény néhol kétszeresét meghaladó vízfogyasztás fizikai és strukturális veszélyt jelent mind a vízbázisokra, a víztermelő kutakra és ivóvízvezeték-hálózatra. Amikor a rendszeren nagyobb a fogyasztás, mint a betáplálás, akkor súlyos műszaki meghibásodások léphetnek fel. Ahogy írták: "Sajnos a mai napon az tapasztalható, hogy egy normál munkanaphoz képest a vízfogyasztás továbbra is kritikus mértékű, egy hétvégi nyári napi igénynél is magasabb, nemhogy hétköznapi mértékre csökkent volna. Emiatt a rendszereink nem tudják megfelelően újrapótolni a tároló medencékben a hiányzó vízmennyiséget."
Figyelmeztettek továbbá, hogy ha a következő órákban a fogyasztók nem csak a szükséges vízfelhasználásra korlátozzák az igényeiket, abban az esetben a DMRV Zrt. hálózatában a teljes összeomlás is elképzelhető. Ha ez bekövetkezik, akkor a helyreállás hosszú időre is elhúzódhat.
Az ország más területein is kritikus a helyzet: Pátyon már vasárnap elsőfokú vízkorlátozás lépett életbe, miután a rendkívüli hőség miatt rekordmennyiségű vizet használtak fel, a település egyes részein akár hat órára is leállhat ma az ivóvíz-szolgáltatás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A korlátozások értelmében tilos ivóvízzel locsolni, gépjárművet mosni, kerti medencéket feltölteni, valamint kerti zuhanyokat, párakapukat és más kültéri hűtőberendezéseket használni. A rászorulók számára az önkormányzat palackozott ivóvizet biztosít, emellett a Pátyi Vízműtelepen és a Széchenyi téri közkútnál is lehet ivóvizet vételezni.
Korábban a DAKÖV Kft. szolgáltatási területén több mint ötven Pest vármegyei településen kértek takarékos vízhasználatot vagy rendeltek el elsőfokú vízkorlátozást, többek között Gyömrőn, Monoron, Dabason, Ráckevén, Pilisen és Albertirsán. Emellett Erdőkertesen, Szadán, Őrbottyánban, Veresegyházán és Pécelen is korlátozások vannak érvényben. A Nemzeti Vízművek legfrissebb tájékoztatása szerint jelenleg 109 településen van érvényben valamilyen vízkorlátozás. Egyes térségekben mobil víztartályokkal vagy palackozott ivóvízzel segítik a lakosság ellátását.
A vízszolgáltatók ismét arra kérik a lakosságot, hogy a következő napokban kizárólag a legszükségesebb célokra használják az ivóvizet. A takarékoskodásra most nemcsak a korlátozások betartása miatt van szükség, hanem azért is, hogy a rendkívüli hőség idején mindenhol biztosítható maradjon a folyamatos ivóvízellátás.
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







