Társadalmi szemléletváltást sürgetett az élő környezetért felelős miniszter az illegális hulladéklerakás megelőzése érdekében.
A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt, 71,92 százalék, ebben a vármegyében 344 948-an voksoltak: a legtöbben eddig Győr-Moson-Sopron vármegyében adták le a szavazatukat.
A választásra jogosultak 77,8 százaléka, 5 856 515 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 18.30 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi arány 18.30 órakor Győr-Moson-Sopron vármegyében volt a legmagasabb, 81,95 százalék, ami 295 214 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt, 71,92 százalék, ebben a vármegyében 344 948-an voksoltak.
A fővárosban a szavazók 80,96 százaléka, 1 029 315 választópolgár adta le szavazatát 18.30 óráig. A korábbi parlamenti választásokon 2018-ig az utolsó részvételi adatot 17.30-kor tették közzé, a 2018-as választáson 68,13 százalék, négy ével ezelőtt pedig 67,80 százalék szavazott 18.30 óráig.
A szavazás hét órakor véget ért, de aki még sorban áll, az természetesen leadhatja a szavazatát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A korábbi választással kapcsolatos cikkeinket itt olvashatod újra:
címlapkép: Kiss Gábor, MTI/MTVA
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







