A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken.
Kimondta az MNB: legrosszabb esetben 15-20 százalékkal drágulhatnak a lakások az Otthon Start miatt
Az MNB ügyvezető igazgatója szerint a kamattámogatott programok önmagukban nem növelik érdemben a hitelpiac mélységét, ehhez további tényezők javulására is szükség van. A Portfolio Future of Finance konferenciáján Banai Ádám beszélt az Otthon Start Program várható hatásairól és a hazai hitelpiac jelenlegi helyzetéről.
Banai Ádám előadásában hangsúlyozta, hogy az MNB változatlan célja a bankrendszer stabilitásának biztosítása, miközben kielégíti a gazdasági szereplők forrásigényét. Az elmúlt évtized erőfeszítéseinek köszönhetően ma egy profitábilis bankrendszerrel rendelkezünk, amely tavaly 1589 milliárd, idén az első félévben pedig 760 milliárd forint nyereséget termelt.
A magyar bankrendszer jelenleg több mint 2300 milliárd forintos szabad tőkével rendelkezik, likviditásfedezeti mutatója (LCR) megközelíti a 170%-ot, és akár 20-30 ezer milliárd forinttal több hitelt is képes lenne kihelyezni. Ennek ellenére kettősség figyelhető meg a hitelpiacokon: míg a lakossági hitelállomány a régiós átlag felett bővül, a vállalati hitelállomány növekedése inkább stagnál.
Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a lakáspiac alakulása kulcsfontosságú kérdés. Az Otthon Start Program nélkül is jelentős, országosan 16%-os, Budapesten pedig 24%-os éves áremelkedés következett be az elmúlt egy évben, ami jelentősen rontotta a hitellel történő lakásvásárlás lehetőségét.
Az MNB becslése szerint a hazai háztartási hitelállomány éves növekedési üteme a program hatására 2026-ban 18-22 százalékra emelkedhet. A legnagyobb kérdés, hogy a kínálati oldal támogatása mennyire lesz sikeres. Ha nem következik be érdemi változás a lakáskínálat "viselkedésében", akkor becslésük szerint 15-20%-os addicionális áremelkedés valósulhat meg 2026 végéig, vidéken magasabb, Budapesten alacsonyabb mértékben.
A közszolgálati dolgozók január 1-jén induló hiteltámogatására az MNB becslése alapján 90-125 ezer fő lesz jogosult, az érintett hitelállomány pedig nagyságrendileg 1200 milliárd forint lehet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Banai Ádám rámutatott, hogy a kamattámogatások önmagukban nem feltétlenül járnak a pénzügyi szektor mélyülésével. A magyar vállalatok 78 százaléka számára – saját bevallása szerint – nem releváns a bankhitel mint finanszírozási forrás. A lakáshitelezésben sem látszik a penetráció növekedése, és idén az újonnan kötött lakáshitel-szerződések 62%-a a legfelső jövedelmi ötöd hitelfelvétele.
Pozitív példaként említette a személyi kölcsönöket, ahol a digitalizáltsági szint növelése segített a magasabb hitelpenetráció elérésében anélkül, hogy érdemben növekedtek volna a kockázatok. A vállalati szektor hiteldinamikáját és a gazdasági növekedést segítheti a Minősített Vállalati Hitel megjelenése is az MNB kezdeményezésére, amely az egyszerűbb hitelfelvételben nyújt támogatást.
Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








