Az Otthon Start program hatására egyes ársávokban csökkent az aktivitásuk, miközben a vásárlási stratégiájuk is átalakult a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint.
Elképesztő, ami kiderült az Otthon Start programról: erről mindenkinek tudnia kell, aki ácsingózik a hitelre
A munkaerőpiacon is változást hozhat az első lakás vásárlását elősegítő Otthon Start program, amelynek indulását követően felértékelődhet a már jelenleg is elérhető 150 ezer forintos lakhatási támogatás - derül ki az ingatlan.com keddi összeállításából.
Az ingatlanhirdetési portál felhívta a figyelmet, hogy a meglévő bért ugyan nem lehet kiváltani lakhatási támogatással, a fizetésemelés során viszont megoldást jelenthet. Ha valaki a munkahelyén új munkakörbe kerül, akkor a meglévő fizetésének egy részét is kiválthatják lakhatási támogatással. Szintén be tudják építeni a támogatást a fizetésükbe a fiatalok, ha munkahelyet váltanak.
A maximum 150 ezer forintos lakhatási támogatás kedvező feltételeket teremthet az első lakásuk megvásárlását tervező, legfeljebb 35 éves fiatalok számára. A támogatás a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt kedvező, de csak tavaly decemberben lépett érvénybe, így még nem alkalmazzák tömegesen. Ha az eredetileg betervezett fizetésemelésnél 10 százalékkal nagyobb összeget adnak lakhatási támogatás formájában a munkáltatók, akkor is 25 százalékkal csökken a bérköltségük az eredeti állapothoz képest. A lakhatási támogatás ugyanis béren kívüli juttatásként kedvező feltételekkel adózik a munkáltatói oldalon, a munkavállalók részéről pedig adómentes - fejtette ki Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Hozzátette, hogy versenyhátrányba kerülhetnek azok a munkáltatók, amelyek nem adnak lakhatási támogatást az első lakás megvásárlását tervező fiataloknak. A támogatás csak 35 év alattiaknak adható, de ez még így is 1,2 millió munkavállalót jelent a KSH idei első negyedéves adatai alapján, így az alkalmazásban állók közül minden negyedik embert érint.
A szakértők várakozása szerint a szeptembertől kezdődő 12 hónapban legalább 60-70 ezer fiatal vághat bele első lakása megvásárlásába. A KSH adatai alapján a 18-35 éves korosztály 2020-2023 között évente 30-43 ezer ingatlanvásárlást bonyolított, ami megduplázódhat a lakáspiacról az elmúlt tíz évben kiszorult első vásárlók visszatérésével.
Az ingatlanhirdetési portál felidézte: az idei első negyedévben a KSH adatai szerint a 20-29 éves korcsoport havi nettó átlagkeresete 415 ezer forint, a 30-39 éves korosztályé pedig 489 ezer. Ekkora fizetésből a jelenlegi adósságfék szabályok alapján átlagosan 40,8-50 milliós hitelt lehet felvenni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A programban előírt 10 százalékos önerővel számolva 44,8-55,6 millió forintos ingatlanok finanszírozhatók a fiatalabb korosztály átlagfizetéseiből, és ebből már Budapesten is kijön egy 34-43 négyzetméteres garzonlakás. Az Otthon Start hitel 50 millió forintos maximumát várhatóan havi 476 ezer forintos nettó keresettel lehet kihasználni, ami kevesebb, mint a 30-39 éves korosztály havi nettó átlagfizetése.
Mivel a fiatalabb korosztály nettó átlagfizetésével szinte a hitelkeret túlnyomó része kihasználható lesz, ezért a legszűkebb keresztmetszetet az önrész jelenti majd a lakáspiacra belépők számára. Ebben viszont a szülők még akkor is segítséget tudnak nyújtani a fiataloknak, ha nem rendelkeznek készpénzzel, csak ingatlantulajdonnal. Pótfedezetként ugyanis a szülők ingatlana is bevonható a hitelügyletbe, amivel az önrész összege minimálisra szorítható - hívta fel a figyelmet közleményében az ingatlan.com.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







