A Valentin‑nap továbbra is az egyik legforgalmasabb időszak a hazai vendéglátásban: a párok idén is élményeket és különleges vacsorákat keresnek.
Jogerős ítélet született két budapesti ügyvéd ügyében, akik kiszolgáltatott helyzetben lévő emberektől csalással szereztek meg ingatlanokat. A lakásmaffia-jellegű bűncselekmények fő szervezője négyéves letöltendő börtönbüntetést kapott - számolt be a 24.hu.
A Fővárosi Törvényszék jogerősen elítélte azt a két ügyvédet, akik rászoruló emberektől csalással szereztek meg ingatlanokat Budapesten. A bűncselekmény-sorozat irányítójaként azonosított férfi ügyvéd négy év letöltendő szabadságvesztést kapott, míg kolléganője felfüggesztett börtönbüntetésben részesült.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunk megkeresésére elmondta, hogy mindkét ügyvéd tagadta bűnösségét az eljárás során, a bíróság azonban jogerősen is elmarasztalta őket.
Az ügy előzménye, hogy egy büntetett előéletű ingatlanközvetítő egy polgári per során ismerkedett meg a később elítélt férfi ügyvéddel, aki jogi képviseletet biztosított számára. Az ügyvéd később bevonta a bűncselekményekbe kolléganőjét is, aki a szerződéseket ellenjegyezte.
A főügyészség tájékoztatása szerint a bűnszövetség módszere az volt, hogy az ingatlanos felkutatta a nehéz anyagi helyzetben lévő, kiszolgáltatott embereket, majd bemutatta őket az ügyvédnek, aki azt ígérte, segít rajtuk és képviseli érdekeiket. A valóságban azonban áron alul szerezték meg az ingatlanokat. Amikor a férfi ügyvéd volt a tulajdonszerző, akkor női kollégája jegyezte ellen a dokumentumokat.
"Volt, hogy két eltérő tartalmú szerződést készítettek, volt, hogy más vételárat foglaltak szerződésbe a ténylegesnél. Olyan is történt, hogy egyszerűen elhitették az ügyféllel, valójában csak ideiglenesen, az általa a férfi ügyvédtől kapott kölcsön fedezeteként válik meg ingatlanától. A férfi ügyvéd több ingatlant az édesanyjára ruházott át később. A cselekménysorozattal a vádlottak közel 70 millió forintos kárt okoztak, amelyet csak kis mértékben és részben a büntetőeljárás megindulása miatt térítettek meg" – közölte az ügyészség.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 2008 és 2014 között elkövetett, hat ingatlant érintő csalássorozat következményeként a férfi ügyvédet négy év börtönbüntetésre és 600 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték. Emellett tíz évre eltiltották a jogászi hivatástól és vagyonelkobzást is elrendeltek vele szemben. Kolléganője két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A bűncselekmény-sorozatban részt vevő ingatlanos férfi a másodfokú eljárás során elhunyt, ezért vele szemben az eljárást megszüntették.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







