Tizenegy uniós tagállam közös levélben sürgeti, hogy az EU külpolitikai döntéshozatalában a jelenlegi egyhangúsági elvet minősített többségi döntéshozatal váltsa fel.
Egy ciklon örvénylik a Baltikum felett, hidegfrontja Közép-Európától egészen Franciaország nyugati részéig nyúlik. A front mentén az elmúlt 24 órában több helyen jelentős mennyiségű eső esett, az Alpok magasabb területeit pedig friss hótakaró borította. Néhol zivatarok is kialakultak, miközben a front mögött hideg, sarkvidéki eredetű levegő árasztotta el Európa északnyugati térségeit. A csütörtöki nap folyamán változékony, télies időre számíthatunk, helyenként havazással.
Ciklon örvénylik a Baltikum felett, hidegfrontja Közép-Európán át Franciaország nyugati vidékéig elér. A front környezetében sokfelé hullott kiadós mennyiségű eső az elmúlt 24 órában, az Alpok magasabb részein hótakaró képződött, néhány helyen zivatar is előfordult. A front mögött a hideg, sarkvidéki eredetű levegő elárasztotta kontinensünk északnyugati felét.
Északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, és az éjszaka második felére már nagyrészt derült idő várható, azonban maradhatnak felhősebb körzetek. A hidegfront csapadékrendszere lassan elhagyja térségünket. Éjszaka a felhősebb tájakon hózápor nem kizárt. Csütörtökön a változóan felhős égkép mellett az ország legnagyobb részén többórás napsütés várható, majd délutántól délnyugat felől megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet, amelyből este az északnyugati tájakon már előfordulhat havazás.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







