Júniusban mérséklődött a lakáspiaci kereslet az előző hónaphoz képest, miközben az eladó lakások és házak kínálata tovább bővült.
Szerda délelőtt a látási viszonyok javulnak, az éjszaka képződött alacsonyszintű rétegfelhőzet zsugorodik, az ország nagyobb részén többórás napsütés várható. Ugyanakkor főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében maradhatnak erősen felhős tájak, nyugaton kisebb eső is előfordulhat - írja a HungaroMet. Délutántól nyugat felől már nagyobb területen megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet. Az Észak-Alföldön, a Zemplén környékén, illetve a Nyugat-Dunántúlon megélénkül az északi, északkeleti szél. A hőmérséklet délután 15 és 21, késő este 6, 12 fok között alakul.
Szerdán, vagyis ma estétől nyugat felől egyre nagyobb területen vastagszik meg a felhőzet, de a keleti határszélen, északkeleten reggelig derült vagy fátyolfelhős marad az ég. A Nyugat-Dunántúlon helyenként kisebb eső előfordulhat. A keleti, északkeleti szél az Alföldön és északkeleten időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de északkeleten a szélvédett helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
Csütörtökön az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult idő várható helyenként kisebb esővel, északkeleten ezzel szemben fátyolfelhős, napos, majd egyre inkább derült időre számíthatunk. A keleties szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
Pénteken az éjszakai ködfoltok feloszlanak, napközben változóan felhős időre készülhetünk többórás napsütéssel. Reggel, délelőtt még néhol gyenge eső előfordulhat, ezt követően nem lesz csapadék. A délkeleti, déli szél a Kisalföldön megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a szélvédett hidegre hajlamos helyeken több fokkal hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.
Szombaton a ködfoltok feloszlása után nagyrészt derült vagy gyengén felhős időnk lesz, de északnyugaton több lehet a felhő. Csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél megélénkül, Sopron körül meg is erősödik. Hajnalra többnyire 4 és 10 köré csökken a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken több fokkal hidegebb lesz. Délutánra 16 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Vasárnap a ködfoltok feloszlása után napos idő várható kevés fátyolfelhővel. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken több fokkal hidegebb lesz. Délután 17, 22 fok várható.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







