8 °C Budapest
Budapest, Magyarország - 2013. június 5: Áradó Duna Budapesten.

Európában nálunk a legnagyobb az árvízveszély: több mint 2 millió ember van veszélyben

2024. szeptember 16. 15:03

Bécs már elesett, miközben a Duna vízszintje tovább emelkedik. Ez semmi jót nem jelent a magyarországi folyószakaszra nézve, különösen azért, mivel a magyarországi árvízi kitettség jóval nagyobb, mint nyugati szomszédunké. Európában ugyanis hazánk árvízi kitettsége a legnagyobb. Ehhez évtizedes árvízvédelmi problémák is társulnak, melyek a mostani árhullám esetében is visszaüthetnek - olvasható a Biztosítási Elemző Központ közleményében.

Magyarország vízkár-veszélyeztetettségét alapvetően meghatározza, hogy a Kárpát-medence legmélyebb részén fekszik és így a környező hegyvidékek vízgyűjtőhelye. Kevesen tudják azonban, hogy mekkora valójában a veszély. Hazánk, több mint 30 százalékos árvízi kitettséggel rendelkezik, mely érték messze a legmagasabb Európában.

Az ország területének csaknem 23 százalékát folyói-, míg 10 százalékát kisvízfolyásai mentén fekvő árterületei teszik ki(!). Ezen a közel egyharmadnyi területen 700 település található, 2 millió ember él és itt húzódik a közutak 15, illetve a vasutak 32 százaléka.

Sajnos a védekezés és a károk kezelésének mikéntje, Magyarország esetében - mindezek ellenére - még ma is csak esetleges. Folyamatosan visszatérő probléma a védművek karbantartása, a vízelvezető árkok és átereszek tisztításának elmulasztása, ezek mezőgazdasági céllal történő hasznosítása (beszántása), mely további árvíz és belvízkárokat okoz. Szintén probléma, hogy sok (jelenleg biztosítatlan, árvíznek és villámárvíznek kitett) lakóingatlan fekszik a folyók árterületén belül, melyekre a hazai biztosítóintézetek - értelem szerűen - nem vállalnak biztosítási fedezetet.

Az OECD országok helyzetét vizsgáló vonatkozó tanulmány megállapítja, hogy Magyarországon a természeti katasztrófákhoz és károkhoz tartozó alapvető információk összegyűjtése és elérése is gondot okoz, továbbá hibás a károk bekövetkezése utáni direkt támogatási formák rendszere is, ahol az állam az árvízkárosultak házát a költségvetés terhére „karitatív” módon utólag helyreállítja. Ez jelentősen csökkenti a lakosság öngondoskodását, erősítve a "Ha az állam úgyis kifizeti a helyreállítást, minek kössek akkor biztosítást?" típusú hozzáállást. A problémák tehát nem újkeletűek és bár a közelmúlt árvizei ugyan ráirányították a figyelmet a problémákra, de érdemi intézkedés egyelőre nem történt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A biztosítási alkuszok, már 2010 szeptemberében tartott konferenciájukon komplex javaslatokat fogalmaztak meg és sürgették - egy kármegelőzésen és kockázatcsökkentésen nyugvó - átfogó kockázatkezelési rendszer kialakítását. Egy olyan rendszerét, mely a nemzetközi gyakorlatoknak megfelelően az állam és a biztosítási szektor közötti szoros együttműködése mellett, magában foglalta volna a szükséges törvényi és jogi szabályozásokat (építési és katasztrófavédelmi előírásokat), valamint a biztosítások újragondolását, valamint a kármegelőzés és védművek karbantartásának finanszírozást.

A Biztosítási Elemző Központ szerint a mostani árvizek kapcsán ismét előtérbe kerülhet a kérdés, ehhez azonban kormányzati koordinációra lenne szükség, mert a piac önszabályozása itt nem tud megfelelő eredménnyel működni. Mivel a Duna tetőzése csak szeptember 20-a körül várható és addig folyamatos vízszintemelkedéssel lehet számolni, könnyen elképzelhető, hogy a korábbi legmagasabb Duna vízállás értéke (891 cm - Budapestnél) is megdőlhet és ismét a 2010-es árvízhez hasonló nagyméretű katasztrófával kell szembenéznünk.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?