A legtöbb kárbejelentés Pest, Hajdú-Bihar; illetve Csongrád vármegyéből érkezett a biztosítóhoz.

A napi középhőmérséklet vasárnap már csak az Északi-középhegység keleti felében maradhat 25 fok alatt, míg a déli országrészben és néhol a Kisalföldön már meghaladhatja a 27 fokot is. Hétfőn a Dunántúl nyugati felében már mérséklődik a hőség, viszont a Dunától keletre a legtöbb helyen 25 fok felett alakul a napi középhőmérséklet, az Alföld déli és keleti felében pedig 27 fok felett.
A ma délutáni órákban az északnyugati határszélen besodródhat egy-egy zápor, esetleg legyengült zivatar. Holnap napközben a Duna szélesebb sávjában alakulhat ki elvétve zivatar.
Hétfőn a sok napsütés mellett fátyolfelhők lesznek az égen, emellett a középső országrészben lehet több gomolyfelhő, amelyekből egy-egy helyen zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. A Dunántúlon az északnyugati, a Tiszántúlon és az Északi-középhegység keleti felében az északi, északkeleti szelet kísérik élénk, főként a Bodrogközben, valamint az Északnyugat-Dunántúlon és a Balaton térségében olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 37 fok között alakul.
Kedden napos időre számíthatunk gomoly-, valamint fátyolfelhőkkel. Szórványosan előfordul záporeső, zivatar. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 14, 22, délután 29, 37 fok között valószínű.
Hőségriadó van érvényben péntekig!
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan másodfokú hőségriasztást rendel el 2024. augusztus 24. (szombat) 00.00 órától 2024. augusztus 30. (péntek) 24.00 óráig - olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közös közleményében.
A tartósan meleg időszak életkortól függetlenül az egészségesek szervezetét is megviseli, de a krónikus betegek veszélyeztetettsége még nagyobb. A magas hőmérséklet miatt kialakuló tünetek kezelésénél legfontosabb a test hűtése, valamint a folyadék- és sópótlás. A hőség okozta stressz a vérkeringés és a perifériás erek túlzott igénybevételéhez vezethet, ami elsősorban a szívet és a tüdőt érintő betegségekre, illetve a cukorbetegségre van kedvezőtlen hatással.
A túlzott meleg fokozza a szív munkáját, ami megterheli a szervezetet. A meleg a vér sűrűségét is növeli, különösen, ha a beteg sokat izzad, de nem iszik elég folyadékot. Mindez a véralvadás valószínűségét megnöveli, és fokozza a vérrögképződés kockázatát. Kánikulában gyakoriak a vérnyomásproblémák is. A meleg csökkenti a vérnyomást, vérnyomás-ingadozást okozhat, illetve felerősítheti a gyógyszerek hatását.
A fenti tünetek esetén, illetve ha a pulzus minden nyilvánvaló ok nélkül napokon keresztül szapora (nyugalmi állapotban 90-nél több), akkor mielőbb kardiológushoz kell fordulni. Érdemes a vérnyomást gyakrabban mérni, és probléma esetén a kezelőorvossal egyeztetni a gyógyszer adagolásáról.
A magas hőmérséklet és a légszennyezés kombinált hatása különösen a légúti betegségek kialakulására és lefolyására van kedvezőtlen hatással. Nagy hőségben a tüdő teljes kapacitással működik, a tüdőn át intenzíven párolog a víz, illetve zajlik az anyagcseretermékek cseréje, ezért ilyenkor súlyosbodnak a hörgőgyulladással járó betegségek, beleértve az asztmát is. Magas légszennyezettségi értéket mutató napokon fontos, hogy a légzőszervi betegségekben szenvedők minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, illetve célszerű maszkot is viselniük.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A forró nyári napokon az inzulinnal kezelt és az egyéb gyógyszeres kezelésben részesülő cukorbetegeknek is fokozott óvatossággal kell eljárniuk.
Esetükben különösen fontos a kellő mennyiségű folyadék bevitele, mert a kiszáradás hatással van a cukoranyagcserére. A folyadéknak szénhidrát-, koffein- és alkoholmentesnek kell lennie, mert ezek az anyagok vízhajtó hatásuk miatt megemelhetik a vércukorszintet. Fontos a vércukorszintet gyakrabban ellenőrizni, mert nagy melegben a szervezet több energiát fordít a test hűtésére, így gyakoribb a hirtelen vércukoresés, mint a hűvösebb időjárás esetén.
Az átlagosnál melegebb időjárás bárkinél okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt. Fokozottan figyeljünk egymásra! A gyerekeket, házi kedvenceket néhány percre se hagyjuk a parkoló autóban! Még egy félárnyékban parkoló jármű utastere is életveszélyesen felmelegedhet. Ha bárki autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot!
Az egész országban továbbra is tűzgyújtási tilalom van érvényben, vagyis erdőkben és azok kétszáz méteres körzetében tilos tüzet gyújtani. A tűzoltókat naponta 30-60 szabadban keletkező tűzhöz riasztják - írták.
Az országos tisztifőorvos által kiadott hőségriasztások híre a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által üzemeltetett VÉSZ applikáción keresztül is elérhető. A VÉSZ felhasználói már a riasztás kihirdetésekor rövid szöveges üzenetben értesítést kapnak annak időtartamáról és fokozatáról.

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


