Kedden is folytatódik az extrém hőség.
Átmeneti lehűlésre és fagyveszélyre figyelmeztetett a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
Szerdától a közép-európai térség, így a Kárpát-medence is fokozatosan az északi anticiklon déli peremére kerül, ennek eredményeként a hét közepén északi, északkeleti áramlással több fokkal hűvösebb levegő áramlik a térség fölé.
A mostani hőmérsékleti értékekhez képest a hét közepére nagyjából 6-8 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet, és így a sokévi átlagnak megfelelő szintre csökken.
A hét második felében, kiemelten pénteken és szombaton az ország legnagyobb részén gyenge légköri fagyra kell számítani. A csütörtök hajnalban nagy területen élénk, sőt az északkeleti tájakon olykor erős szél miatt még inkább csak az Északi-középhegység szélvédett részein lehet gyenge fagy, másutt még enyhe marad a reggel.
Péntek hajnalra viszont már megszűnhet a szél, és ezzel párhuzamosan az ország nyugati és északi megyéiben többfelé kiderül az ég, ugyanakkor a déli, délkeleti tájakra még beragadhat a felhőzet. Így a jelenlegi előrejelzések alapján az Alföld egyes részeit leszámítva sokfelé várható gyenge fagy - írták, hozzátéve, döntően mínusz 4 és 0 fok közötti minimumok valószínűek, de az északi völgyekben hidegebb lesz.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szombat hajnalban is kevés felhő várható az ország fölött és még a szél is jórészt gyenge marad, de már némileg enyhülhet az idő. Ennek ellenére döntően 0 fok körüli legalacsonyabb hőmérséklet valószínű, az északi-északkeleti határ közelében azonban mínusz 5 fok köré is süllyedhet a hőmérséklet. Az előrejelzés szerint vasárnaptól jóval enyhébb, ugyanakkor csapadékos időre kell készülni - tudatta a HungaroMet.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







