A szakértő szerint a nyaralók már sokkal inkább második otthonnak számítanak, mint olyan ingatlannak, amiben évente legfeljebb 2-3 hetet töltünk.
A pozsonyi kormány újból meghosszabbította az ellenőrzést a magyar határon, a mostani rendelkezés december 23-ig lesz érvényben a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint.
Ismét meghosszabbítja Szlovákia a még október elején bevezetett ideiglenes határellenőrzést a szlovák-magyar határon – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Az illegális migráció megfékezésének szükségességével indokolt, és már többször megújított hosszabbítás ezúttal egy hónapra szól, vagyis december 23-ig lesz érvényben.
Szlovákia október 5-én vezetett be ideiglenes határellenőrzést a szlovák-magyar határon. A döntésre egy nappal azt követően került sor, hogy Csehország, Ausztria és Lengyelország hasonló intézkedést vezettek be szlovák határukon.
A határellenőrzés célja a pozsonyi kormány közlése szerint a következő időszakban is az lesz, hogy minél kevesebb illegális migráns érkezzen az országba, illetve kiszűrjék a közrendet és az állambiztonságot ezzel összefüggésben potenciálisan veszélyeztető tényezőket. Az ellenőrzéseket is - ugyanúgy mint eddig - a határ teljes hosszán végzik.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







