Pest és Veszprém megyékre citromsárga riasztást adtak ki, de egyébként komoly melegedés indulhat meg.
A napelemsek várható bruttó elszámolásos átállása sokakon üthet nagyot, és teljsen tönkreteheti az előzetesen számolt megtérülési matekot. Konkrétum egyelőre még nincs az ügyben, de az biztos, elég borússá vált a helyzet - írja a Telex.
Mint ismeretes, Lantos Csaba energiaügyi miniszter a napokban jelentett be komoly változásokat a napelemesek jövőbeli elszámolásáról. A havi szaldó, majd a bruttó elszámolás hirtelen bevezetése nagy pofon azoknak, akik még egy másik rendszerben számolták ki a megtérülést, és úgy vágtak bele a beruházásba. Azóta persze kiderült, azaz az Energiaügyi Minisztérium azt ígérte, figyelembe fogja venni a már végrehajtott és megkezdett napelemes beruházásoknál az érintett családok érdekeit, és dolgozik a szabályok finomhangolásán, hogy még „a jövőbeli fejlesztések megtérülését is” lehetővé tegye.
A lap ugyanakkor azt írja, bárhogy is lesz, a napelemek most készülő szabályozása teljesen életszerűtlenül rontja a tiszta, megújuló, háztáji áramtermelés pénzügyi modelljét. Azt pedig kevéssé látni, hogy a folyamatos és nagyfokú változások után, ki fog egyáltalán merni telepíteni. Hogy értsük, nettó elszámolás az, amikor ha valaki annyit termel, amennyit fogyaszt, akkor egy minimális alapdíjat leszámítva nem kell fizetnie az áramért. Ehhez képest az éves bruttó elszámolás (még nem tudjuk pontosan hogy fog hangozni az új jogszabály) várhatóan nem energiában (azaz kWh-ban), hanem értékben, azaz forintban történik. Ez akkor lenne semleges a műszaki kiegyenlítéssel szemben, ha a vételezett és a hálózatra táplált áram ára megegyezne. Csakhogy nem így lesz – írja cikkében a Telex.
Ugyanis Magyarországon a rezsicsökkentés miatt az áram ára alacsony, viszont a rendszerhasználati díj magas, így a napelemesek szeme előtt ott lebeghet, hogyha a bruttó elszámolás során nagyon nagy lesz a különbség a vételezett és a leadott áram ára között, előbbi mondjuk 36 forint/kWh lehet, utóbbi 5 forint/kWh, akkor az nem lesz túl előnyös. Persze konkrétumokat még nem tudunk, de a cikk szerint a napelemesek helyzete elég borússá vált Magyarországon.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







