Az elmúlt két évtized folyamatait vizsgálva kiderül, hogy a hazai életkilátások javulása drasztikusan lelassult.
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területére az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök kora délután.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a két vármegye egyes járásaiban hevesebb zivatarra kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.
A meteorológiai szolgálat közölte: csütörtök estig az északkeleti és a nyugati megyékben lehetnek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához, az északkeleti tájakon akár heves zivatar is előfordulhat. Éjszakára átmenetileg megnyugszik a légkör, majd péntek hajnaltól a nyugat, délnyugat felől érkező összefüggő csapadékzónában az eső, zápor mellett újra van esély kevés helyen zivatar kialakulására. Késő délutántól, kora estétől délnyugat, nyugat felől alakulhatnak ki zivatarok, a heves zivatarok kialakulására délnyugaton van a legnagyobb esély.
A zivatarokhoz kapcsolódóan viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökés, kisméretű jég, intenzív csapadékhullás, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. A heves zivatarokat akár károkozó, óránkénti 90 kilométeresnél nagyobb szélroham, valamint nagyobb méretű jég kísérheti - írták.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







