Bár az év fordulóján már az újraéledés határozott jeleit mutatta a hazai lakáspiac, a lakásépítések esetében még nem volt nyoma a kedvező fordulatnak.
2023 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,8%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, amiben szerepet játszott a bázisidőszaki magas kibocsátás is. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 13,2, az egyéb építményekéé 1,6%-kal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,2%-kal kisebb volt a februárinál. Az I. negyedévben az építőipar termelői árai – egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt – 24,1%-kal nőttek az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.
2023 márciusában az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése csökkent, az épületek építéséé 13,2, az egyéb építményekéé 1,6%-kal. Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 21,8, az egyéb építmények építésében 0,9, a speciális szaképítésben 4,6%-kal kisebb lett a termelés. A megkötött új szerződések volumene 31,8%-kal esett vissza a 2022. márciusi bázishoz képest. Az épületek építésére kötött szerződéseké 3,6%-kal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 54,1%-kal visszaesett.
Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 27,9%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 9,0, az egyéb építményekre vonatkozóké 39,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Összességében pedig az év első hónapjában az egy évvel ezelőttiekhez képest az építőipari termelés 9,2 százalékkal csökkent.
Építőipari termelői árak az építőipar ágazatain belül az I. negyedévben az előző év azonos időszakihoz mérten a leginkább, 25,5%-kal a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben, az épületek és az egyéb építmények építése vonatkozásában pedig 23,8 és 22,0%-kal nőttek az árak. Az áremelkedéseket elsősorban a költségek növekedése, különösen egyes építőanyagok jelentős drágulása okozta. Az építőipar árai 4,8%-kal magasabbak voltak az előző negyedévinél.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal