Az 1-es villamos vonalán karbantartást végeznek a Hungária körúton a Salgótarjáni utcánál július 4-én és 5-én, valamint 11-én és 12-én.
Új híd épül a II. kerületi Napraforgó utcánál az Ördög-árok felett, keddtől a jelenlegi átkelőt lezárják - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.
A közlemény szerint az új közúti híd építése a Napraforgó köznél mintegy négy és fél hónapon át tart majd. Keddtől a jelenlegi hidat lezárják, a Napraforgó utcát a Battai lépcsőnél található hídon át lehet majd megközelíteni.
A régi, háromnyílású, mindössze 16 tonna teherbírású és járdával nem rendelkező hidat a pillérekkel és az alapokkal együtt elbontják. A két új hídfő megépítését követően 11 tartógerendát helyeznek az új támaszokra, majd helyszíni betonozással elkészítik a vasbeton pályalemezt, amelyen egy 3,8 méter széles kocsipályát, és az egyik oldalon pedig egy 1,5 méter széles gyalogos járdát alakítanak ki - írták.
Mint olvasható, az új hídnak nem lesz pillére a mederben, hanem egy nagyobb, mintegy 8 méter nyílású híd épül. A 80 tonna teherbírású, 9,31 méter hosszú vasbeton híd korlátja a környék Bauhaus stílusú házaihoz igazodik majd. A beruházást a fővárosi önkormányzat finanszírozásával a Budapest Közút Zrt. valósítja meg.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







