Több mint 1,2 milliárd forintért hirdették meg a Schobert család szentendrei luxusvilláját, annak ellenére, hogy Schobert Norbert cáfolta az eladási szándékot.
Meg kell oldani a távhővel fűtő lakásokban lévő radiátorok egyedi szabályozhatóságát - ennek érdekében jogszabálymódosítást tervez a kormány. Annak idején a rezsiemelésből vélhetően azért maradt ki a távfűtés, mert a korszerűtlen rendszerrel rendelkező házakban nem lehetett szabályozni a hőmennyiséget.
A távhőszolgáltatást érintő jogszabályok módosítására készül kormány az atv.hu szerint. A tervezet indoklása szerint bár a Magyarországon a távhővel ellátott lakások száma mintegy 670 ezer, de ebből ugyanakkor 20 százalék, azaz, 134 ezer olyan átfolyós (egycsöves) fűtési rendszerrel rendelkező lakás, ahol az épületen belül az egyes lakásokra jutó távhő nem szabályozható a lakáson belül a lakók egyedi igényei szerint.
Annak érdekében, hogy ezen lakások fűtését egyedileg szabályozhatóvá tegyük és lehetőséget teremtsünk az egyéni energia-megtakarításra, meg kell oldani a radiátorok átfolyó meleg víz mennyiségének a lakók igényei szerinti szabályozhatóságát
- áll a tervezetben. A kormányzati egyeztetéseket még márciusban lezavarnák az ügyben. A portál emlékeztet, hogy a tavaly nyáron bejelentett rezsiemelés a távfűtést nem érintette, vélhetően azért is, mert ahol még nem korszerűsítették a rendszert, ott nincs egyedi mérésre lehetőség.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






