A nemzetközi felmérések adatai ugyanakkor azt mutatják, hogy ehhez még jelentős előrelépésre lenne szükség.
Nem titok, hogy a Balaton térségében már évek óta kiemelkedő az ingatlanok áremelkedése, legyen szó lakásokról, házakról vagy telekről. Az elmúlt két év közötti időszakot nézve az országos átlaghoz képest is felértékelődött a magyar tenger ingatlanpiaca. A HelloVidék most ennek okaira kereste a választ.
A Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség és a LOKÁCIÓ Ingatlanpiaci Tanácsadó Kft. elkészítette a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet lakóingatlan-piacának 2022. évi vizsgálatát, amit a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén ismertettek a szakemberek. A tizedik alkalommal összeállított dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy a magyar tengernél az árnövekedés kiemelkedő volt, miközben a Balaton környékén fizetett átlagos fajlagos árak közeledtek a Budapestet jellemzőhöz. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet drágulása a környező megyéket is meghaladta.
A Balaton legnagyobb településein 2014 és 2021 között elkezdődött a távolabbi településrészek felzárkózása. Siófok, Keszthely és Balatonfüred esetében a parttól távolabbi helyszínek felzárkóztatása volt megfigyelhető ebben az időszakban. Ezekben az években azonban ismét nagyobb mértékben drágultak Balatonfüred és Keszthely esetében, illetve Siófokon az Ezüstparton. A partmenti területek utóbbi évekbeli árnövekedését részben magyarázhatják az új fejlesztések, hiszen 2021 után ismét a part vette át a drágulást; rengeteg part menti lakás épült.
A 2022. évben a jelentésünkbe új vizsgálati elemként bekerültek a zárt kertek, mint építési telkek. A lakó- és üdülőingatlanok drágulásával ugyanis újra előtérbe kerültek az olcsóbb lakhatást kínáló zártkerti ingatlanok. Bár jogilag nem teljesen tisztázott fogalomról van szó, a település azon külső részeit értjük ez alatt, amelyek nagy művelési területként nem azonosíthatók. Egyfajta háztáji területről van szó és az 1990-es években felgyorsult a lakófunkciójuk megjelenése, bár akkoriban elsősorban inkább az alacsony jövedelműek költöztek ide. A települések többségén találhatunk olyan részeket amelyek a ma már nem létező zártkerti besorolás alá esnek. Kedvező árukat általában a tisztázatlan jogi helyzet, a szigorú beépítési mutatók, a gyengébb infrastrukturális adottságok, tehát a közmű és az úthálózat hiánya indokolják. A beépítés maximum 3 százalékos lehet, tehát nagy területre van szükség ahhoz, hogy valaki egy értékelhető méretű ingatlant tudjon felhúzni oda.
– mutatott rá Táncsics Tünde, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont munkatársa.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A teljes cikk a Balaton Fejlesztési Tanács kutatásának eredményeiről a HelloVidék oldalán olvasható.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








