Tavaly a panellakások értékesítési ideje csökkent a legnagyobb mértékben, kereken 20 nappal.
Kényszerárverezik Erdélyi Mónika házát: a 681 négyzetméteres telkén fekvő, 236 négyzetméteres érdi ingatlan kikiáltási ára 48 millió forint.
Kalapács alá került Erdélyi Mónika Pest megyei otthona, mivel a COVID-veszélyhelyzet megszűnésével újból tarthatnak kényszerárverezéseket - szúrta ki a Blikk. A lap szerint a volt tévés 681 négyzetméteres telkén fekvő, 236 négyzetméteres érdi házának kikiáltási ára 48 millió forint.
A feltöltött dokumentumok szerint évek óta próbálják pénzzé tenni az ingatlant, ám eddig hiába. Az ügy kapcsán egy önálló bírósági végrehajtó úgy nyilatkozott, hogy akár 20 nap alatt is véget érhet az árverés. A lap kereste Erdélyi Mónikát is, aki nem kívánt nyilatkozni.
Az ingatlant nem először próbálják elárverezni: a tévés válása kislánya édesapjától nem ment simán, nem tudtak megegyezni a közös vagyonról, amiről végül többéves pereskedés után a bíróság döntött. Vélhetően a közös értékesítésben sem sikerült egyezségre jutni, ezért végrehajtó járhat el az ügyben, aki az ingatlant lefoglalhatta, bár Mónika és a lánya továbbra is ott laknak. Az árverési hirdetmény szerint a házra a volt férj javára van bejegyezve végrehajthatói követelés 48 millió forint értékben, amit az árverés után lehet kiegyenlíteni.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







