A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2028. január 1-jétől 3 százalékról 2,5 százalékra csökkenti inflációs célját.
Eladná hatalmas, nógrádi házukat Gáspár Győző: a celeb megrettent a komoly energiaszámláktól. Azonban Bea asszony nem akar költözni.
Gáspár Győző fontolóra vette, hogy túlad háromszintes, nógrádi házukon, de Bea asszony a Story Magazinnak azt mondta, ő nem akar költözni.
A lap szerint Győzikét az elszabadult rezsiárak rémisztették meg, ezért szeretne költözni.
Győző azonban nem veszi számításba, hogy öt-tíz éven belül a lányaink gyereket szülnek, és akkor újra megtelik majd a házunk élettel
– nyilatkozta Gáspár Bea az rtl.hu szerint.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mondd el, hogy élsz!
Régóta nem volt olyan magas az infláció Magyarországon, mint 2022. augusztusában: 2021 azonos időszakához képest ugyanis az árak átlagosan több mint 15,6 százalékkal voltak magasabbak. Nincs olyan háztartás Magyarországon, amely ne érezné a saját bőrén a rohanó infláció okozta hatásokat. Mostani kérdőívünkben a magyar háztartások anyagi helyzetéről szeretnénk képet kapni, mennyire viselte meg őket a gyorsuló infláció, az energiaárak emelkedése, és hogy hatnak ezek a megtakarításaikra. Köszönjük, ha segítesz a kitöltéssel.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






