Az év utolsó heteiben a gazdasági, társadalmi és piaci folyamatok egyaránt kiemelt figyelmet kaptak, miközben a karácsonyi készülődés és az év végi kiadások új kihívásokat...
5+1 filléres ebédötlet sütés-főzés nélkül: így győzheted le egyszerre a hőséget és az inflációt
Amikor tartóssá válik a hőség, mindig nagy kihívást jelent a főzés. Nemcsak izzasztó feladat ez a kánikulában, hanem még a lakás hőmérsékletét is emeli, ezért jobb a tűzhely közelébe se menni. Csakhogy a melegben is szükség van tápláló ételekre, ha pedig a házonkívül étkezés vagy ételrendelés nem opció, muszáj összeütni valamit. Ráadásul a boltokban úgy szárnyalnak az árak, hogy alig akad olyan fogás, amit olcsón megúszhatunk. Ezért most olyan ebédötleteket gyűjtöttünk, amivel egyszerre győzhetjük le a kánikulát és a drasztikus drágulást.
A hétvégére hőségriadót hirdetett a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Meteorológiai szolgálat szintén a tartós hőségre figyelmeztet, főként az ország középső felén. A házak, lakások fala kánikula idején átmelegszik, légkondi nélkül nehéz kibírni a négy fal között klíma nélkül. Az pedig csak ront a helyzeten, ha nekiállunk sütni-főzni. Önmagában megterhelő a tűzhely mellett állni a rekkenő hőségben, ráadásul a lakásban is csak még melegebbet csinálunk. Ilyenkor felértékelődnek a sütést, főzést nem igénylő ételek.
A rezsiemelés miatt még többen lehetnek, akik meggondolják, hogy használják-e most a sütőt, gáztűzhelyet, terheljék-e a klímát azzal, hogy a főzés okozta hőmérséklet emelkedést is le kelljen dolgoznia. Energiatakarékossági szempontból is érdemes tehát meggondolni, hogyan készítsünk ebédet, vacsorát a kánikulában.
Nemcsak a hőség és a rezsi jelent azonban kihívást jelenleg azoknak, akik otthon főznek: az árak meredek emelkedése csak nem akar megállni. A korábban olyan filléres ételek is, mint a lecsó, jelentős dráguláson mentek át. Ilyen árak mellett nagyon nehéz spórolni az élelmiszerköltségen. Most mégis megpróbálunk olyan tippeket adni, amelyek a kánikula és az infláció ellen is hatásosak.
1. Levesek
Bár a magyar kifejezetten leveses nemzet, mégsem honosodtak meg itthon a hideg, főzés nélküli levesek. A kánikulában kifejezetten jól is eshet egy hűtőtt előétel és még a főzést is meg lehet velük úszni. A legtöbb ilyen leveshez azonban szükség lesz botmixerre, vagy turmixgépre. A spanyol konyha alapvető fogása például a gazpacho, a hidegen tálalt, eredetileg paradicsom alapú zöldségleves. Ez a sűrű, hideg leves nagyszerű, könnyű ebéd - hogyha pedig tartalmasabbá szeretnénk tenni, akkor krutont - pirított kenyérkockát -, pirítóst vagy péksüteményeket fogyasszunk mellé.
Az alaprecepthez 1 kg paradicsom, 1 kígyóuborka, 1 kis fej vöröshagyma, kevés olívaolaj, só és bors szükséges. Szerencsére a paradicsom és az uborka árak is elkezdtek végre csökkenni a szezonális hatásnak köszönhetően, így ha nem is lett olcsó, már nem olyan drága a gazpacho és ősszel még olcsóbb fogássá válhat majd. Természetesen az alapreceptet még lehet cifrázni más zöldségekkel, kefirrel, fűszerekkel is.
Másik klasszikus nyári leves, a hideg uborkaleves, mely a friss és a kovászos uborka kombinációja, a krémes állagról pedig natúrjoghurt vagy kefír gondoskodik. Ezt a levest is felturbózhatjuk levesbetétekkel: kenyérkockával, levesgyönggyel, tortilla chipsszel, de akár ropogós, friss zölségekkel aprítva vágva vagy reszelve, mint a pl. répa, karfiol, karalábé, újhagyma, stb. Vannak olyan tésztafélék is, mint a rizstészta, amelyet elég csak forrázni - vízforralóval melegítve a vizet lehetünk igazán energiatakarékosak -, leszűrni. Ezekkel is tartalmassá tehetjük a levesünket.
Aki kedveli a vadabb ízeket, készíthet hideg fokhagymalevest is andalúz módra, melybe kenyeret, magvakat is turmixolnak és szőlővel tálalják. Tulajdonképpen a legtöbb zöldségből, amiből smoothie készülhet, hideg krémlevest is lehet csinálni, hiszen az eljárás csaknem ugyanaz, maximum az ízesítés különbözik. Természetesen nemcsak zöldségekből, hanem gyümölcsökből és ezek kombinációjából és készíthető hideg leves. Azok vannak előnyben, akiknél esetleg befőtt is akad a spájzban.
2. Saláták
Hála a gasztroforradalomnak a saláta már nem csupán köretként értelmezhető, és nem is unalmas fogás. A zöldségek, gyümölcsök mellett magvakkal, pirított kenyérrel, sajttal, hideg húskészítményekkel is fel lehet dobni ezeket az ételeket. A pirítóshoz ebben a melegben legjobb, ha kenyérpirítót használunk, az gyors és energiatakarékos.
Az ételt ízlésünk és pénztárcánk szerint kedvünkre variálhatjuk, állhat paradicsomból, uborkából, kukoricából, salátából, melyhez adhatunk drágább összetevőket, mint az olívabogyó, mozzarella, keményebb sajtok, szalámikockák, főtt-füstölt szalonna, sonka, tonhal stb. A lenmag, szezámmag nem drága, és a hideg saláta is kiegészíthető forrázott tésztákkal is. A dresszing szintén készülhet házilag natúrjoghurtból és fűszerekből. Vagy készíthetünk laktatóbb majonézes-tejfölös változatot is, mely zöldségekkel, de almával is működik.
3. Bulgur, kuszkusz
Általában köretként szoktunk találtkozni a bulgurral, amely valójában tört búza. A bulgur nagy előnye a rizzsel szemben, hogy egyrészt nem tapad össze, másrészt nem kell feltétlenül főzni: elég felönteni forró vízzel és állni hagyni. Ehhez szintén hasznos egy vízforraló vagy mikró a hásznál. Tegyük a bulgurt egy hőálló edénybe, öntsük fel forró vízzel, ízesítsük ízlés szerint, majd lefedve hagyjuk állni fél órát.
Ezután keverhetünk hozzá felkockázott zöldségeket és friss fűszereket - pl. paradicsomot, uborkát - kaprot, petrezselymet, mentát tehetünk hozzá. Forrázott zsenge borsót, kukoricát szintén tehetünk bele, vagy tulajdonképpen bármit, amiről ügy érezzük, passzolna. Még tartalmasabb ebédhez tegyünk a bulgurhoz sajtot, és olvasszuk rá, majd keverjük össze és ezt dobjuk fel zöldségekkel, vagy akár virslikockákkal, sonkával. Hogyha be merünk vállalni pár perc párolást a konyhában, akkor brokkolival, karfiollal is készíthetjük. A bulgur a különféle szószokkal is jól kiegészíthető/variálható, szójaszósszal például egészen különleges lehet.
A kuszkusz felhasználása a bulgurhoz nagyon hasonló, ugyanúgy búza az alapja, a különbség annyi, hogy a kuszkusz jobban hasonlít a tésztára - pl. a tarhonyára -, míg a bulgur inkább a rizshez hasonlítható. A kuszkusz ugyanúgy nem kell viszont főzni, elég csak forrázni és állni hagyni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
4. Hummusz
Az utóbbi időben nagyon népszerűvé vált a csicseriborsóból és szezámmagból készülő hummusz. Ha a hozzávalókat készen, tehát pl. a csicseriborsót konzervként vesszük, akkor főzni sem kell, csak turmixolni, és kedvünkre ízesíthetjük.
5. Szendvics, tortilla, nyári tekercs
A hőségben gyakran egyszerűbb összedobni egy szendvicset, mint nekiállni főzőcskézni. Azonban nem kell a szendvicsre szegényes ételként gondolnunk, hiszen egy jó összeállítás teljesértékű fogás lehet. Manapság már rengeteg variáció létezik, különleges szendvicskrémekkel, zöldségekkel, húsokkal, sajtokkal. Akárcsak a saláta, a szendvics is a pénztárcánkhoz és ízlésünkhöz mérten variálható.
Ha mégis snassznak tartanánk, hogy szendvicset ebédelni, kipróbálhatunk más változatokat, melyek igen hasonlóak a szendvicses megoldáshoz. Mint pl. a tortilla, vagy a nyári tekercs. A tortilla többféle ételt is jelenthet: a spanyol burgonyás omlettet, illetve a latin-amerikai kukoricalepényt is - most azonban arra a vékony kerek vastagabb palacsintára hajazó tésztalapra gondolunk, amibe rengetegféle dolgot be lehet csomagolni. Készülhet tortilla lapot megtöltve taco, quesadilla, feltekerve burrito, enchilladas. Csak rajtunk múlik, milyen feltétekkel, szósszal töltjük meg.
A melegre való tekintettel maradhatunk a sütés-főzés mentes verzióknál: megkenhetjük a lapot krémsajttal, és hosszában szeletelt uborkával, salátával, tetszőleges felvágottakkal egészíthetjük ki. Vagy szórjuk meg a lapokat, sajttal, olvasszuk rá a mikróban, és csomagoljunk a meleg, sajtos tortillába amit csak a hűtőben találunk - nyers zöldségek, mint a répa, paprika, káposzta, cukkini, brokkoli, kifejezetten passzolnak.
Hasonló "csomagolós" étel a nyári tekercs, melyhez korábban beáztatott rizslapot használunk. A kemény rizslapot vízbe áztatva egy könnyen formázható alapot kapunk, melybe akármit csomagolhatunk, akárcsak a tortillába, bár az alapján eredetileg ennek az ételnek is zöldségek adják. Az elkészült kis csomagokat akár be is hűthetjük, különféle szószokkal fogyaszthatjuk.
Ne feledkezzünk meg a sütés-főzés nélkülő desszertekről, pohárkrémekről sem! Egy könnyű ebédet kiegészítve egy ilyen desszerttel biztosan senki sem marad éhes.
+ 1. Tészta, instant, konzerv
Hogyha filléres és könnyen elkészíthető fogásokról van szó, akaratlanul is a diákévek, kollégiumi idők juthatnak az ember eszébe, amikor a legtöbben felfedezik a félkész ételek lehetőségeit. Viszont már kevesebben vannak, akik tökélyre is fejlesztik ezeket a fogásokat. Hiszen egy instant tésztaleves rengetegféle plusz hozzávaló felturbózható, Ázsiában valójában úgy természetes, hogy nem az üres tésztalevest eszik, hanem ízesítik még friss fűszerekkel, szószokkal, és kiegészítik amivel csak lehet.
Azokat a tésztákat, amelyeket elég forrázni is, mint a rizstészta, vagy más ázsiai tészták, kész szószokkal (bolognai, milániói, stb.) is tálalhatjuk. Ha meleget akarunk enni, mikrózzuk meg a szószt: villámgyors, és főzni sem kellett. Akárcsak a salátákhoz, szendvicsekhez, a tésztákhoz is tehetünk nyers vagy forrázott zöldségeket, sajtokat, hidegen tállalható húsokat, akár tésztasalátává alakítva.
Ne feledkezzünk meg a konzervekről sem, jó szolgálatot tehet egy vörösbab konzerv, melyből percek alatt lehet babsaláta, vagy akár komplett fogásokat is vehetünk a tartós élelmiszer részlegen. Még az is lehet, hogy egy-egy, a pandémia alatt elraktározott karanténkonzerv is akad elfekvőben a konyhaszekrények mélyén. Ezek most jó szolgálatot tehetnek. Nem érdemes ódzkodni ettől a megoldástól sem, ha a nagy melegben kell ehető, tartalmas ebédet varázsolni főzés nélkül.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








