Több mint 1,2 millió font értékű vagyont foglaltak le Liverpoolban, és 432 örökös kitiltást szabtak ki a jegyüzérkedés visszaszorítása érdekében.
Csalás miatt áll bíróság elé egy 45 éves borsodi lelkésznőt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az elkövető 2012 december végétől tavaly március közepéig egy borsodi kistelepülésen dolgozott lelkipásztorként.
2019. augusztusában megkereste az egyházközség képviselőjét, akitől azzal az indokkal, hogy saját vállalkozást szeretne beindítani, 3 millió forint kölcsönt vett fel, majd ismételten kért tőle további 2 és fél millió forintot - számol be a 24.hu.
2020. májustól augusztus végéig magánszemélyektől vett fel kölcsönöket olyanokra hivatkozva, hogy az életbiztosítását akarja a lejárat előtt felszabadítani, letéti jegyét szeretné kiváltani. De többször kért 500 ezer és tízmillió forint közötti összegeket a parókia tetőszerkezetének cseréjére és javítására. Egyes sértettek esetében, rövid idő elteltével újabb milliós kölcsönöket kért egyházi célokra, de a kölcsönöket nem akarta, és nem is tudta visszafizetni.
Az elkövető összesen 46 millió forintot csalt ki az áldozataitól a hivatását felhasználva. Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért a nőre.
Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.







