28 °C Budapest
Little 3 year old boy stands outside bundled up during a snow storm and makes silly happy faces at the camera.

Nem áll el a brutális havazás: két megyében már másodfokúra emelték a veszélyjelzést

MTI
2021. december 9. 13:45

A korábban ónos eső miatt kiadott riasztásokat mérsékelte, a havazás miatt viszont két megyében másodfokúra emelte figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön kora délután.

Veszélyjelzésük szerint az ónos eső miatt már csak elsőfokú figyelmeztetések vannak érvényben Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Veszprém, Zala megyében.

A havazás miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére viszont másodfokú figyelmeztetést adtak ki, mert ezekben a megyékben a nap folyamán 20 centiméternél több hó is hullhat. Emellett szintén a havazás miatt Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

A Dunántúlon a - kezdetben még több helyen vegyes formájú - csapadék csütörtök estig egyre nagyobb területen havazásba vált. Az Északnyugat-Dunántúlon, illetve a Dunántúli-középhegység térségében általában 5-15 centiméter körüli, főként a nyugati határszélen akár 20 centiméternél vastagabb hóréteg alakulhat ki. A Dunántúl északkeleti részén, főváros térségében, Északi-középhegységben általában maximum 5 centiméternyi hómennyiség gyűlhet össze. Az esti, éjszakai órákban gyengül, majd megszűnik a csapadék.

Este, éjszaka a megélénkülő északnyugati szél az Észak-Dunántúlon, Dunántúli-középhegységben helyenként hordhatja a havat - tették hozzá.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Péntekre virradó éjszaka a Dunántúlon helyenként sűrű köd képződhet. Napközben fokozatosan javulnak a látási viszonyok. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt hangsúlyozta: mielőtt az autósok útnak indulnak, tájékozódjanak az aktuális meteorológiai helyzetről és az útviszonyokról.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 9. 06:03