Öt év után végre visszatér az élet a siófoki Galerius Élményfürdőbe: a felújított medencéket már töltik vízzel, a szaunák és a konyha-étterem is elkészült, és...
Ismét emelkedett az Otthonfelújítási program támogatási lehetőségei iránti érdeklődés, bár a lelkesedés mértéke még nem tért vissza az év eleji szintre. A két legnépszerűbb cél a belső terek, illetve a fürdőszobák felújítása idén, de a külső nyílászárók cseréjét és a hőszigetelési munkálatokat is nagyon sokan szeretnék elvégeztetni még 2021-ben. Vajon lesz elég alapanyag ehhez, megfizethető áron, és találhatnak-e még szakembert.
A HelloVidéknek Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője válaszolt a témával kapcsolatban. A szakértő elmondta, hogy idén már további alapanyagár emelkedésre nem számítanak, és nem is terveznek nagyobb mértékű áremelést. Kisebb korrekciók előfordulhatnak egyes termékeknél, ahol az alapanyagár mégis drágul.
Kettős hatása volt a felújítástámogatásnak az ágazatra. Az egyik, hogy ennek hatására nagyon sokan kezdték el a lakásuk, otthonuk felújítását, így a kereslet nagyot nőtt ezen a területen. Ezzel együtt a területen megnőtt azon „szakemberek” száma, akik nem igazán képzettek, tapasztalatuk sincs, viszont bátran elvállalják a munkákat, és utána rosszat hoznak létre. Nagyon sok kárt okoztak eddig ezek a „mekkmesterek” a megrendelői körnek
- mondta el Markovich Béla.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







