Ők a válság nagy vesztesei: most tényleg nehéz anyagi helyzetbe kerültek

MTI
2021. március 17. 20:10

A fiatalokat és a nyugdíjaskorúak pénzügyeit érintette a leginkább a koronavírus-válság az utolsó negyedévben, ugyanakkor a fiatalok közel tizede óvatosabb gazdálkodással vagy félállás vállalásával növelni tudta a megtakarításait - derült ki egy friss kutatásból.

A koronavírus-járvány hatásai eltérően érintik az egyes korcsoportokat. Ahogy arra a háztartások általános pénzügyi helyzetét mutató Intrum-GKI Fizetőképességi Index (IFI) rámutatott, az utolsó negyedéves időszakban, az év átlagához képest enyhén romlott a háztartások fizetőkékpessége Magyarországon. Az index 2020-as átlaga 39 pont volt, ennél kicsivel alacsonyabb a negyedik negyedéves 36,1 pontos érték.

Ugyanakkor a járvány első hullámához képest jelentős javulás látszik, hiszen áprilisban 20 pont alá esett a jövedelmek, a hitelállomány és a konjunktúraindex alapján számított mutató. Az, hogy a második hullám gazdasági hatása kevésbé volt drasztikus, részben a gazdaságvédelmi intézkedéseknek, részben a vállalatoknak az új helyzethez való alkalmazkodásának köszönhető. Az Intrum európai fogyasztói fizetői felmérése (ECPR) közelebbről mutatja, hogyan változtak a háztartások és a fogyasztók kiadásai, bevételei, fizetési szokásai. 

A legfrissebb negyedéves felmérés alapján elmondható, hogy a válság a legfiatalabbakat és a legidősebbeket érintette a legerősebben.

Magyarországon a megkérdezettek kicsit több, mint fele arról számolt be, hogy a járvány óta kevesebb pénzt tud félretenni mint korábban. Azoknak az aránya azonban, akik elmondásuk szerint váratlan vészhelyzet esetén kevesebb, mint egy hónapra elegendő megtakarítással számolhatnak, csak minimálisan, egy százalékkal nőtt tavalyhoz képest, 36-ról 37 százalékra.

Az átlaghoz képest ugyanakkor jóval többen kerültek nehéz anyagi helyzetbe a legfiatalabbak közül: a 18-21 éves korosztályban 9 százalékponttal, 33-ről 42 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik nem rendelkeznek egy hónapnyi megtakarítással. A 22 és 37 év közötti korosztályban nem változott ez az arány, a 38-44 évesek között 5 százalékponttal növekedett, a 45 és 65 év közti korosztályokban pedig még csökkent is. A nyugdíjaskorúak között azonban már jelentősen, 9 százalékponttal nőtt a biztonságos tartalkékal nem rendelkezők aránya.

A nyugdíjasok és az infláció

Az életkor szerinti eltérések jól mutatják, hogy a válság elsősorban a munkanélküliség és az infláció emelkedése révén veszélyezteti a háztartások anyagi biztonságát

 - mondta Deszpot Károly, az Intrum Magyarország értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója. "Előbbi a fiatalokat sújtja leginkább, hiszen nehéz helyzetbe került a munkáltatók hamarabb válnak meg a pályakezdőktől, mint a már tapasztalt alkalmazottaktól. Ugyanez a probléma érinti a nyugdíjasokat is, akiknek jelentős része munkával is kiegészíti a jövedelmét, de őket idén kiemelten érinti az infláció is, az alapvető élelmiszerek és a gyógyszerek drágulása miatt. A problémát tetézte, hogy idén elmaradt a nyugdíjprémium" - mondta. Hozzátette viszont, az idei szokásos inflációkövető nyugdíjemelés, a tavalyi prémium várható pótlása és a februárban érkezett tizenharmadik első részlete idén részben korrigálja a válság hatásait az idősekre nézve. "Az év második felében a gazdaság újraindulására számítunk, ami miatt újra erősödhet az infláció. Ez, valamilyen rendkívüli segítség hiányában ismét hátrányosan érintheti az alacsony jövedelmű nyugdíjasokat."

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nagy különbségek a fiatalok között

Nem meglepő módon minden korosztály igyekszik a jövedelme nagyobb részét félre tenni, vagy plusz bevételi források után nézni Magyarországon. Azok közül, akiknek a jövedelme csökkent az elmúlt évben, a legtöbben (63 százalék) a nem létfontosságú kiadásait igyekeznek csökkenteni. Szintén sokan, a válaszadók több mint negyede keresett új, részmunkaidős állást. Különösen a 22 év alatti fiatalok körében volt jellemző a plusz munka vállalása, és érdekes módon a nyugdíjaskorúak is az átlag felett (27 százaléknyian) kerestek állást. Deszpot Károly hozzátette: 

Érdekesség, hogy a 37 év alattiak közel egytizede válaszolta azt, hogy nőtt tavaly a megtakarított vagyona. Ahogy a korábbi évek felmérései, az idei adatok is azt mutatják, hogy növekszik a fiatalok pénzügyi tudatossága

Azok a fiatalok, akik növelni tudták a megtakarításaikat, a legnagyobbrészt ezt a korábbinál óvatosabb gazdálkodással érték el, de viszonylag sokan vannak azok is, akik például plusz munka vállalása miatt többet keresnek, mint tavaly: az érintett 18-21 évesek 17 és a 22-37 évesek 29 százaléka.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58