A keretösszeg megemelésével újra megnyílik a lehetőség a társasházak előtt: a kormány 4,1 milliárd forinttal toldotta meg a fűtési költségmegosztók felszerelését támogató programot.
Csapadékzóna éri el hazánkat vasárnap délután dél felől, éjszaka sok helyen havazásba válthat át az eső. Az előrejelzések szerint a hegyekben akár 20 centiméternyi hó is hullhat.
Vasárnap délután délnyugat felől egy csapadékzóna éri el az országot, amely fokozatosan északkelet felé halad. Az esti óráktól kezdődően az eső helyett egyre nagyobb területen havazás kezdődik - írja Facebookon az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A figyelmeztető előrejelzésük szerint éjfélig elsősorban a Dunántúl déli részén, valamint a Duna-Tisza köze déli vidékein 2-7 centiméternyi tapadó hó hullhat.
A legintenzívebb csapadéktevékenység azonban éjszaka várható, amely a legtöbb helyen kezdetben esővel indul, majd ezt egyre nagyobb területen havazás váltja. Mint írják, a halmazállapot-váltás idejében jelentős a bizonytalanság, így a várható hócentiméterekben is nagy eltérés lehet kis területen belül.
- olvasható az OMSZ előrejelzésében.
A Dunától nyugatra jellemzően 5 centiméter alatti hóréteg alakulhat ki, északnyugat, nyugat felé haladva egyre kisebb eséllyel lehet hóra számítani. Reggelig északkeleten is még eső várható, az előrejelzés szerint itt majd napközben válthat át a halmazállapot. A meteorológiai szolgálat ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a mediterrán ciklon természetét ismerve a változás fennállhat.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






