A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak.
Itt a rendelet: változik a felújítási támogatás, részletszabályozást kapott felújítási kölcsön
A törlesztési moratórium meghosszabbításához hasonlóan megjelent az Orbán Viktor miniszterelnök által szintén szombaton bejelentett, legfeljebb 3%-os otthonfelújítási hitelről szóló rendelet is. Az állami kamattámogatású hitelt legfeljebb 10 éves futamidőre, 6 millió forint összegig lehet felvenni az akár 3 millió forintos állami támogatással zajló felújítások költségeinek megelőlegezésére. Egy 6 milliós hitelre 90 ezer forintos induló költséget számíthatnak fel a bankok, emellett ha nem készülünk el egy év alatt a felújítással, vagy túl kevés számlát nyújtunk be (a hitel összegének 25%-át kell ennek elérnie), akkor megugrik a hitel kamata (az aktuális helyzet szerint 5% fölé), és a már igénybe vett kamattámogatást is vissza kell fizetni. Néhány ponton magának a felújítási támogatásnak a szabályozását is átírta most a kormány.
Megjelentek az otthonfelújítási hitel részletei
641/2020. számon jelent meg a kamattámogatott otthonfelújítási hitelről szóló kormányrendelet a legfrissebb Magyar Közlönyben. A rendelet a CSOK, pontosabban a CSOK-hitel szabályaiból indul ki, vagyis
a hitelezőket az otthonfelújítási kölcsön összege után 1,5% költségtérítés illeti meg a hitelfelvevő részéről azzal, hogy a pénzügyi közvetítője részére fizethető közvetítői díj nem haladhatja meg a 0,8%-ot, (a 6 milliós maximális összeg esetében ez 90 ezer forintos költségtérítést jelent - írja a Portfolio szerkesztője),
- az otthonfelújítási kölcsön jelzálogalapú hitelintézeti kölcsönnek számít (vagyis várhatóan közjegyzőt, értékbecslőt is alkalmazni kell - a szerk.), és
- akkor veheti fel valaki, ha megfelel az új, akár 3 milliós otthonfelújítási támogatás feltételeinek (25 év alatti együtt élő gyermek, 1 éves tb-jogviszony, köztartozásmentesség, stb. - a szerk.), ennek igazolásához a hitelkérelem során csatolni kell a vonatkozó dokumentumokat,
- ha a hitelintézet a benyújtott kérelem és mellékletei alapján azt állapítja meg, hogy az igénylő a kérelem benyújtásának időpontjában a kamattámogatás feltételeinek megfelel, akkor a kamattámogatás igénybevételéről az igénylővel támogatási szerződést köt,
- az otthonfelújítási kölcsön összege nem haladhatja meg a 6 000 000 forintot, kamatainak megfizetéséhez a kamattámogatást az állam a kölcsön teljes futamidejére, legfeljebb 10 évre nyújtja,
- az otthonfelújítási támogatás terhére történő előtörlesztésért a támogatott személy terhére díjat és egyéb költséget nem számíthat fel a hitelintézet, ilyenkor a jóváírást követő 10 napon belül a hitelintézet változatlan futamidő mellett a támogatott személy havi törlesztőrészleteit újraszámolja, és arról a támogatott személyt és a kincstárt értesíti,
- a hitelfelvevő az otthonfelújítási kölcsön felhasználásával megvalósított építési tevékenységekkel kapcsolatban kiállított számlák kifizetését a kölcsön folyósításától számított egy éven belül a számlák vagy azok másolata bemutatásával igazolja a hitelintézet felé (vagyis figyelni kell, hogy a tervezett munkák egy éven belül befejeződjenek, erről itt írtunk - a szerk.)
- ha ez nem teljesül, vagy elveszti a jogosultságát a hitelfelvevő a felújítási támogatásra, vagy a felvett felújítási támogatás nem éri el a kölcsönösszeg 25%-át (vagyis egy 6 milliós kölcsön esetében az 1,5 millió forintot), akkor
- ha viszont teljesülnek a feltételek, az otthonfelújítási támogatás folyósítását követően a hitelintézet az otthonfelújítási támogatást 4 napon belül egy összegben, előtörlesztésként a támogatott személy hitelintézetnél vezetett hitelszámláján írja jóvá, legfeljebb a fennálló otthonfelújítási kölcsöntartozás összegéig.
Változik a felújítási támogatásról szóló rendelet is
Módosult maga az otthonfelújítási támogatásról szóló rendelet is, például az alábbiakkal:
- ha a szülők lakóhelye nem azonos, akkor az a szülő jogosult a támogatásra, akinél legalább egy közös gyermek lakóhelye van, ha a másik szülőnél egyetlen közös gyermeknek sincs lakóhelye,
- mindkét szülő a támogatási összeg 50%-os mértékére jogosult, amennyiben külön-külön mindkettejük lakóhelye megegyezik legalább az egyik gyermekük lakóhelyével,
- ez nem érvényes azokra a szülőkre, akiknek lakóhelyén másik, a (3) bekezdés szerintitől eltérő gyermeke is lakóhellyel rendelkezik, és e gyermek másik szülőjének a) a lakóhelye szintén velük azonos (magyarán például együtt él az új párjával és a vele közös gyermekükkel - a szerk.), vagy b) a lakóhelye eltérő, de nála egyetlen közös gyermeküknek sincsen lakóhelye,
- a korábban felsorolt munkálatok mellett a támogatás igényelhető a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjére, valamint használati melegvíz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- napelemes rendszer telepítését vagy cseréjét igazoló számla esetén az abban feltüntetett anyagköltség és kapcsolódó vállalkozói díj összesítve nem haladhatja meg a bruttó 450 000 Ft/kWp összeget,
pontosították, hogy a támogatás a lakáson végzett építési tevékenységek befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető. Több számla esetén az igénylési határidő számításánál a legutolsó kifizetési időpontot kell alapul venni, - otthonfelújítási kölcsön igénybevétele esetén a támogatás iránti kérelem 2021. március 1-jétől nyújtható be, és otthonfelújítási kölcsön igénybevétele esetén a kölcsönszerződést is mellékelni kell,
- nemcsak a kiskorú gyermekeknek kell a támogatással érintett lakásban legalább egy éve lakóhellyel rendelkezniük, hanem a nagykorúaknak is, kivették ugyanis a rendeletből a "kiskorú" megjelölést ennél a résznél (a gyermekre vonatkozó korhatár változatlanul 25 év az igényléshez.

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


